szerencsétlenség

2018.05.20. 18:59

Súlyos sérülést szenvedett a hagyományőrző a Patara egyik csatájában

A Kemma.hu információi szerint meg kellett műteni azt a hagyományőrzőt, akit fejbe lőttek egy töltővesszővel a Tatai Patara egyik csatajelenetében.

Szűr Annamária

Szombat délután a fatális szerencsétlenség helyszínén helyszíneltek a rendőrök

Fotó: Szűr Annamária/24 Óra

A Kemma.hu információi szerint a Tatai Patarán szombat délután fejsérülést szenvedett hagyományőrzőt a tatabányai Szent Borbála kórházban műtötték meg. Úgy tudni, egy pillanatnyi emberi mulasztás miatt sérült meg súlyosan: az egyik puskában benne maradt a töltővessző, és a fegyver elsütésekor az találta el a férfit.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 30 éves férfi volt az, aki a nála lévő fekete lőporral betöltött és felporzott kovás puska csövében benne hagyta annak töltővesszőjét, és a puska elsütésekor azt kilőtte. A kilőtt töltővessző megsebesítette a várjátékban szintén résztvevő 61 éves férfit, aki életveszélyesen megsérült.

A tatai nyomozók a 30 éves Cs. Gábort gyanúsítottként kihallgatták, ellene foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A Patarán egyébként természetesen nem éles fegyverekkel idézik meg a török kori csatákat, golyó nincs is a puskákban, csupán annyi lőpor, hogy legyen hangja és füstje a lövéseknek. Ezt mi magunk is tapasztaltuk, amikor néhány órával korábban a kastély előtti csatában alig másfél méterről készítettünk élő videót az egyik csatáról. A hagyományőrzők még így, golyó nélkül sem céloznak az emberre, rendre a levegőbe, a magasba „lőttek”.

Zombori Mihály főszervező a Kemma.hu-nak kiemelte: az első és legfontosabb, hogy jobbulást kívánnak a sérültnek. Hozzátette: fatális szerencsétlenség, ami történt. A szervezők minden évben mindent megtesznek, hogy elkerüljék a baleseteket, sérüléseket, például már a rendezvény kezdete előtt komoly balesetmegelőzési, biztonságtechnikai oktatást kapnak a résztvevő hagyományőrzők. Így történt ez most is: az aláírásukkal is igazolták, hogy részt vettek a képzésen, amelynek célja hogy a csatajelenetek, bemutatók a korhű és hiteles előadásmód mellett a lehető legbiztonságosabbak is legyenek.

A szerencsétlenség azonban sajnos így is megtörtént a várárokban: a fal mellett álló egyik hagyományőrzőt eltalálta a puskában hagyott töltővessző, amikor a lövés kirepítette azt a csőből. A sérülttől tőle alig két méternyire, fölötte álló nézők egyből jelezték a mentőknek (akik a biztonsági előírások szerint folyamatosan jelen vannak a rendezvényen), hogy valaki megsérült. A férfit rövid időn belül, fején kötéssel vitték el a kórházba.

Szombaton kora este a fatális szerencsétlenség helyszínén helyszíneltek a rendőrök
Fotós: Szűr Annamária/24 Óra

Aztán néhány órával később a rendőrök is megjelentek, és helyszínelni kezdtek. Információink szerint előbb a várudvarban, majd a várárokban. Munkájukat a szervezők, hagyományőrzők is segítették.

Ezt a fegyvert sütötte el a szigetvári férfi
Forrás: police.hu

 

Címkék#Tata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!