szexuális abúzus

2017.11.12. 15:31

Miattuk igazán vérlázító, hogy nemi erőszakot hazudott a 15 éves lány

Nagy port kavart, amikor kiderült: egy 15 éves lány hamisan vádolta molesztálással nevelőszülei keresztfiát. Vele ellentétben ugyanis több százan (ezren?) tényleg átéltékátélik ezt Komárom-Esztergom megyében.

Szűr A.

Hamis vád bűntette miatt emeltek vádat az ellen a 15 éves lány ellen, aki molesztálással vádolta meg nevelőszüleinek egyik családtagját. Mint kiderült, ezzel a vérlázító hazugsággal akart elkerülni nevelőszüleitől. A hamis vád miatt majd a bíróság előtt felel, de nem szabad elfelejtenünk: több százan (vagy ezren) élnek Komárom-Esztergom megyében is olyanok, akik tényleg átélték a szexuális bántalmazást, és őket is arcul csapta a hazugságával.

Hazánkban 2015-ben 354 kiskorú ellen követtek el szexuális bűncselekményt: 77 esetben szeméremsértés, 69 esetben gyerekpornográfia, 55 esetben szexuális erőszak történt, hét gyermekkel erőszakosan közösültek, hármat megrontottak, kettőt ügyet pedig prostitúció elősegítése miatt zárt le a rendőrség.

Horváth Éva a Szexuális erőszak – információk áldozatoknak, segítőiknek című kiadványban felhívja a figyelmet: a gyerekek elleni szexuális erőszak sokkal gyakoribb, mint gondolnánk.

„A felmérések szerint minden negyedik nőt és minden hatodik férfit molesztáltak gyerekkorában, sokak szerint ez a szám jóval magasabb.”

Az esetek aggasztóan nagy százaléka nem kerül nyilvánosságra. Az Országos Kriminológiai Intézet becslése szerint a szexuális erőszak látenciája 24-szeres, de gyerekek esetén, akik még inkább függő helyzetben lehetnek az elkövetőtől, mint a felnőtt áldozatok, ez a szám még magasabb lehet, olvasható a kiadványban.

A Gyermekbántalmazás statisztikája című kiadványban a gyermekjóléti szolgálatoktól kapott, KSH által gyűjtött családon belüli gyermekbántalmazásokkal foglalkoztak. Ebből az derül ki, hogy gyermekbántalmazás (testi, lelki avgy szexuális) áldozata Komárom-Esztergom megyében 2010-ben 123, míg 2013-ban 132 esett áldozatul, illetve ennyi esetre derült fény. Országos szinten szexuálisan bántalmazott gyerekekről 2006-ban 329, 2007-ben 259, 2008-ban 227, 2009-ben 222, 2010-ben 257, 2011-ben 252, 2012-ben 265, míg 2013-ban 288 számoltak be az adatszolgáltatás során. 2012-ben a KSH adatai szerint 35 gyermeket bántalmaztak szexuálisan a közép-dunántúli régióban.

Forrás: Metszetek folyóirat (Papházi Tibor, EMMI)

Ha a teljes lakosságot nézzük, Komárom-Esztergom megyében 2010-ben 5, 2011-ben 8, 2012-ben 6, 2013-ban 7, 2014-ben 8 erőszakos közülés miatt jártak el a hatóságok. Országos szinten 2004 és 2008 között, Sipos László tanulmányának tanúsága szerint 1718 gyermeket erőszakoltak vagy rontottak meg, illetőleg kényszerítettek fajtalanságra.

A 15 éves lány a hamis váddal ezeket az áldozatokat is szembeköpte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!