őrizetbe vették

2019.05.20. 17:09

Elkapták a táti plébános támadóját

Pár órán belül azonosították és másnap el is kapták azt a férfit, aki dulakodott a táti plébánossal, és ki akarta rabolni őt.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint őrizetbe vették azt az 52 éves férfit, aki megtámadta és ki akarta rabolni a táti plébánost május 18-án szombaton.

A esztergomi rendőrök a tette után három órán belül azonosították és másnap 18 óra 45 perckor Vácon elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható P. Lászlót. A férfit az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a leányvári lakost őrizetbe vették és javaslatot tettek arra az illetékes ügyészségnek, hogy az őrizet alatt az ügyészség állítsa bíróság elé a gyanúsítottat. A rendőrök a pénz egy részét lefoglalták. P. László ellen rablás bűntett miatt indult büntetőeljárás.

A gyanúsított május 18-án délelőtt, becsöngetett a táti plébániára. De ekkor nem ment be a házba, azonban a plébánostól pénzt kért ételre. Miután a pénzt megkapta, távozott. Egy óra múlva újra visszament, de ekkor már be is ment az ingatlanba. Az ismeretlen elmondta, hogy nem volt nyitva üzlet, ezért most ételt kért, amit a plébános összecsomagolva átadott neki.

Fotó: police.hu

Miközben a hívatlan vendéget kikísérte, az 52 éves férfi az étel mellé még pénzt is követelt. A pap megijedt és ezért további összeget adott át. A férfinak ez nem volt elég, ezért az egyik helyiségben kutakodni kezdett. A plébános kimenekült az épületből, de az udvaron őt a tettes utolérte, ahol dulakodtak. A megtámadott kiszabadult a fogásokból, segítségért kiabált, ekkor a támadója elmenekült. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek és a személyleírás alapján megkezdték az elkövető felkutatást.

Itt történt az eset (Fotó: police.hu)

(Főoldali kép Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!