lebukott

2019.09.07. 11:30

Kasszából lopta a pénzt az esztergomi pénztárosnő

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a pénztárosnővel szemben, aki többször lopott pénzt a kasszából. Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. 09. 07., szo – 07:30 Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a pénztárosnővel szemben, aki többször lopott pénzt a kasszából.

Kemma.hu

Forrás: Shutterstock

A rendőrség tájékoztatása szerint lezárult a nyomozás egy esztergomi tolvaj pénztárosnő ellen lopás ügyében. Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

A rendőrségre január 3-án érkezett a bejelentés arról, hogy az egyik esztergomi áruházban lopás történt. A biztonsági szolgálat alkalmazottja a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, hogy tetten érte az egyik pénztárost, aki a kasszából pénzt lopott. A járőrök az alkalmazottat a rendőr-kapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Az esztergomi nő a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt állította, hogy az esetet megelőzően már több alkalommal vett ki pénzt a kasszából, mert anyagi gondjai voltak. A 35 éves nő ellen lopás vétség miatt indítottak büntetőeljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!