tolvajok

2018.07.22. 20:27

Ha ezt a négy pontot betartja, biztonságban lesz az autója a tolvajoktól

A nyári fesztiválok, rendezvények vagy a nyaralás remek alkalmak a tolvajoknak az autók feltörésére. Fogadja meg a rendőrség tanácsait, hogy ne legyen baj!

kemma.hu/police.hu

Forrás: shutterstock

A megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai közleményben hívták fel a gépjármű-tulajdonosok, illetve vezetők figyelmét az értékeik védelmére. Az autók biztonsága érdekében négy pontban foglalták össze, mikre kell fokozottan ügyelnünk.

  • A járműveiket kijelölt – lehetőség szerint őrzött –, jól kivilágított parkolóhelyen hagyjuk, még ha csak rövid időre is távolodunk el tőle!
  • Soha ne hagyjunk személyes iratokat, táskákat, csomagokat vagy értékesebb műszaki eszközöket látható helyen a járműben!
  • A gépkocsi ajtaját minden esetben zárjuk be, csak így hagyjuk ott a parkolóban, az ablakokat pedig húzzuk fel! A beépített riasztóberendezések bekapcsolásáról sem szabad elfeledkezni!
  • Nyaralás vagy többnapos rendezvény helyszínén célszerű a járművet naponta többször is ellenőrizni.
  • A rendőrök ezúttal is felhívják a lakosság figyelmét, hogy ha mégis bűncselekmény áldozatává válnának, azonnal tegyenek bejelentést a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valemlyikén!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!