autósok

2019.01.23. 13:37

A drogos sofőr a szántóföldre menekült a rendőrök elől

A komáromi rendőrök két olyan sofőrt is fogtak a közutakon, akiktől a jogosítványt korábban elvették. Az egyik esetnél ráadásul nem csak emiatt kell felelnie a sofőrnek.

Kemma.hu/police.hu

Forrás: Shutterstock.com

A rendőrség tájékoztatása szerint a komáromi rendőrök január 21-én 22 óra 30 perckor Bana térségében akartak megállítani és ellenőrizni egy személygépkocsit. A szolgálati jármű megkülönböztető hang és fényjelzés segítségével próbálták a járművezetőt intézkedés alá vonni, aki gyorsított, majd egy szántóföldre hajtott és ott megállt.

A járműben egy 27 éves komáromi és egy 26 éves kocsi lakos tartózkodott. A rendőrök megállapították, hogy a jármű biztonsági övei hiányoztak, valamint mindkét személlyel szemben felmerült a kábítószer fogyasztás gyanúja.

Őket a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a velük szemben alkalmazott kábítószerteszt is pozitív eredményt jelzett. Velük szemben kábítószer birtoklása vétség miatt indított büntetőeljárást a Komáromi Rendőrkapitányság.

Megállapítást nyert továbbá, hogy a 27 éves járművezetőt a rendőrkapitányság szabálysértési hatósága 2019. március 7-ig a járművezetéstől eltiltotta. A rendőrök a jármű hatósági jelzéseit is lefoglalták és az ügyben szabálysértési feljelentést is tettek.

Szintén a komáromi rendőrök január 22-én 7 óra előtt pár perccel Ácson, a Bartók Béla utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 51 éves vezetőjét. A férfi az intézkedő rendőröknek elmondta, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel azt tőle bevonták. A járőrök megállapították, hogy az ácsi lakost a Komáromi Járásbíróság február 7-ig a járművezetéstől eltiltotta, ezért őt a rendőrkapitányságra előállították.

A rendőrök a 27 éves komáromi és az 51 éves ácsi férfit is a járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették és kezdeményezik a gyorsított bírósági eljárás lefolytatását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!