2008.10.04. 10:26
Nem szeretek várakozni
Nem hiszem, hogy egyedül vagyok azzal, hogy nem szeretem, ha megvárakoztatnak. Főleg nőként, kifejezetten bosszantani tud, ha egy férfi miatt nézegetem percenként az órámat, és próbálok telefonálgatni: Hol van?
De tudom, milyen elfoglaltnak lenni, nem sértődöm meg. Bár az megint csak rosszul érint, ha a aztán amikor sikerül felhívni az illetőt, hallom a hangján: elfelejtett. De borítsunk fátylat a múltra! Új időpont, új helyszín. Én is voltam már úgy, hogy elfelejtettem, elkéstem valahonnan, de a második időpontra már mindig nagyon-nagyon figyeltem. Mert szerintem ez így normális.
Gondoltam én. Így amikor a második találkahelyen is csak vártam, már erőteljesen megsértődtem. Egy óra késéssel azonban megoldódott minden. De legalább egy bocsánat elhangzott volna… Bár tény, elköszönéskor kaptam puszit, majd ezt tekintem elnézést kérésnek.
Mindezt az ember meg is bocsátaná, elfelejtené. Csakhogy már este van, és bizony azt a fránya firkászt is várják haza. Ahol már nyűgös mindenki, vacsorát már nem érdemes készíteni.
Szóval lehet késni, de nem szabad játszani a másikkal. Mert még ha újságíró is az illető, lehet, van más dolga is. Szerethetjük, vagy messze elkerülhetjük az írókat. De ők is csak emberek. Fogadjuk el ezt is.