2008.09.22. 08:47
Volt egyszer egy balatoni panzió
Drága barátnőm esküvőjét ünnepeltük a Balaton keleti csücskében szeptember elején. A távolság miatt többen ott töltöttük az éjszakát. Abban a panzióban, amely otthont adott a fergetegesre sikerült lagzinak is. A plusz bevétel reményében a kora ősszel már üres panzióban a tulajdonos árengedménnyel kínálta a szobákat, mondván az esküvő így is szép bevételt hoz. Na, meg azért, mert jobb helyeken ez így szokás.
4600 forint helyett mindössze négyezret kellett volna fizetnünk fejenként. Kellett volna. Másnap, amikor a boldogságos, megható esküvői ceremónia és a jó hangulatú lakodalom után a recepciónál fizettem, majdnem seggre ültem. Kis családunk (nagyi, apa, anya, baba) szállása a tetőtéri tisztának egyáltalán nem mondható szobában csaknem húszezret kóstált.
Rossz vagyok matekból, de ennyire azért nem. A szőke csoda portás lánytól azt az infót kaptuk, hogy „Hát, azért ennyi, mert ennyi!”. Hiába hivatkoztam – és a többi szállóvendég – arra, hogy az esküvői csapathoz tartozunk, és a féléves gyerekem nem reggelizett, mi több az általunk hozott kiságyban az ágyunk mellett aludt, neki is felszámolták a koszt kvártélyt.
Igazából még talán ezt is lenyeltem volna, de a fejenkénti hatszáz forintos pluszt, az árengedmény nélküli számolást, a csőbe húzást már nem. Nem azért, mert éhen halunk a hónap végéig a 2400 forint híján, hanem az elvek miatt. Elvtelenségük akkor szúrt igazán szívet, amikor az interneten újra megnéztem a panzió honlapját. Öt éven aluliaknak ingyenes – hirdették nagy betűvel. Szomorú vagyok.
A Balatont a kilencvenes években már egyszer lepusztították a sáskák, remélem ez nem egy újabb hadjárat. Bízom benne, hogy senkivel nem esik meg hasonló lehúzás. Különben újra elhúznak a vendégek a magyar tenger partjáról.