2008.09.14. 10:08
Sátán bókjai, avagy Gipsy a rendelőben
Minden kutyatartó tisztában van vele, az orvoshoz járás komoly trauma a kedvenckének. Legalábbis a normalisabbjának.
Merthogy a mi Sátánunk (bocs, a dokinál nem mertük bevallani a nevét, úgyhogy ott: Gipsy), szóval Gipsynk imád az orvosnál lenni. Egyrészt a váró mindig tartogat szeretgetni való állatokat, gazdikat. Úgy még nem jöttünk el, hogy legalább egy-két embertől ne hallottuk volna: „Hagyja csak, olyan aranyos, és milyen barátságos!” Na ja, mondják ezt addig, amíg az 50 kilós fekete ördög palotapincsiként az ölébe nem ül.
Aztán az állatok ugyancsak a váróban. Legyen az kutya, macska, papagáj vagy akármi, meg kell puszilgatni. Akkor is, ha az adott állat kétségbeesetten prüszköl ez ellen. Úgyhogy mire „Gipsy” beér a rendelőbe, már pontosan tudja a doktor bácsija, hogy megjöttünk…
Aztán ha bejutunk a rendelőbe, ott is hódoló közönség fogadja az ebet. Ugyanis doktor bácsi és asszisztens nénije egymást túlgügyügve köszöntik: „Hát Macilaci! Megmackósodtál a legutóbbi találkozásunk óta! Hogy vagy?” Erre persze „Macilacinak sem kell több, teljesen elolvad. Ha a borotvát nem veszik elő (ami komoly halálos fegyver), akkor bizony minden rendben van. A vizsgálat, kezelés végén pedig van egy újabb elengedhetetlen kör, ami vonzóvá teszi az amúgy gyűlölt rendelőt. A jutalomfalat. Doktor bácsi tudja, mivel vegye le a lábáról. Úgyhogy mire elindulunk haza, Sátán (kiérve a rendelőből visszanyeri eredeti nevét) már legalább négy-öt ámuló tekintetet, hódoló bókot simogatást és néhány fajtatárspuszit szed össze. Majd beszállunk a kocsiba, és… Na de ez egy újabb kaland már.
