2008.06.18. 07:05
Öreg, a kigyelmed drága jó nénikéje!
Az idei egyetemi gólyák közül sokan 1988-ban születtek. Ekkor Te már tudtál osztani, szorozni... – figyelmeztetett a koromra egy kedd délután érkezett drótpostás üzenet. Csak így, /tu, bár a bizonytalanságot tükröző három pontból egyértelmű: eredeti feladója nem ismer úgyannyira, hogy ilyen szemtelen-tapintatlan lehessen egy 68-assal.
Azért nem neheztelek annyira, mert az üzenet tartalma viszont tanulságos. Bizonyságul íme néhány részlete:
„...Nekik nem mond semmit a Reagan-korszak, és nem is hallottak az ellene elkövetett merényletről, gyerekek voltak az Öböl-háború idején. A pápa – emlékezetük szerint – mindig is II. János Pál volt. Soha nem énekelték, hogy We are the World, we are the children, és amikor García Márquez megkapta az irodalmi Nobel-díjat, még olvasni sem tudtak.
Nem emlékeznek a hidegháborúra és csak egy Németországot ismernek – akkor is, ha az iskolában megpróbálják nekik elmagyarázni, hogy valaha kettő volt. Túl fiatalok ahhoz, hogy emlékezzenek a Challenger katasztrófájára. Nem volt soha hagyományos lemezjátszójuk, sokan közülük azt sem tudják, hogy milyenek voltak régen a tévékészülékek, sőt, sokan közülük nem is láttak soha feketén-fehéren sugárzót, nem tudják elképzelni, hogy milyen lehetett a világ távkapcsoló
nélkül.
Nekik a görkorcsolyának mindig egy sorban voltak a kerekei. Lehet, hogy sohasem látták a Futrinka utcát, vagy a Magyar Népmeséket. Nem olvasták a Pöttyös Pannát. Számukra Michael Jackson mindig fehér volt, és nem értik, hogy táncolhatott valaha John Travolta, fogalmuk sincs Hazárd megye Lordjairól, azt hiszik, hogy a Charlie angyalai a tavalyi évad újdonsága. És itt még sorolhatnám a szabad szombatot, az úttörő- és építőtáborokat, az őszi szüretet.
Gondolj bele, hogy ezek az emberek már egyetemre járnak! Ők a mai fiatalok!
Íme a legfőbb bizonyíték, hogy Te viszont már nem vagy az: érted a fenti szöveget és mosolyogsz rajta...”
Elgondolkodtatott a hevenyészett felsorolás, de inkább feldobott, semmint letaglózott. Vagy ha még pontosabb akarok lenni, azt mondom: mindegy. Miért, talán nem az? Hisz nem vagyok semmivel sem több vagy kevesebb senki nálam idősebbnél vagy fiatalabbnál a velem-körülöttem megtörténtektől, egyszerűen más adatott és kész.
Ami meg ''68-at illeti: nagy év volt, nem véletlenül szánnak több összefoglaló műsort a történéseire a királyi televízióban. Mint középkorúsodó egyidős – ha csak tehetem – meg is nézem majd mindegyiket, mert jó lesz látni, mi tűnik belőlük fontosnak, történelemkönyvbe valónak alig negyven esztendő távlatából.
