Vélem-én

2008.02.13. 15:59

Szabad választás

Nyergesújfalu keleti végén – más irányból nézve a dolgot, keleti kezdetén – sokemeletes tömbházak árnyékában vártam valakit fentről. No, nem a legfelsőbb körökből, csupán a hetedikről. Mobilon egy percet kért az ismerős, így tudtam, hogy van időm bőven még nézelődni.

Fenyvesi Károly

A parkolóból átsétáltam a füves placcra, aztán annak szélére lődörögtem. Furcsa mód, idevalósi falusi gyerekként sem jártam még erre, ott volt nekünk a fölszeg, a grecli, legrosszabb esetben az alszeg. Felnőttként is mindig másfelé vitt az utam az immár városban.

– Egy kis nosztalgia?! – kiáltott rám a parkolóból a megérkező ismerős. A mitől lenne nosztalgia? – viszontkérdésemre, azokat az időket idézte, amikor a viscosagyári kiszesek – tudják, egykor szervezett fiatalok csoportja volt – nagyszerű játszóteret alakított ki a nézegetett térségben. Hintákat, padokat, mászókákat szereltek fel délutánonként, munkaidő után. Gyerekektől volt hangos a tömbházak szomszédsága.

Valami derengeni kezdett az egykori hírekből. Kiderült ezt a részt hívták, hívják kiserdőnek. Nekem erre nem a játszótér ugrott be. Inkább az, hogy jó pár éve megöltek itt egy kislányt.

Persze sok olyan dolog van, amiről más emlékeik vannak a kortársaknak. Vagy egyszerűen más emlékek élnek bennük. Addig egyszerű a magyarázata ennek, amíg egyértelmű, hogy adott időben nem ugyanazon a helyen voltak. Máshol mást hallottak, máshol mást láttak.
Az sem zavar, ha tudom, hogy bár ugyanakkor, ugyanazt láttuk, hallottuk valakivel, de most másként emlékezik rá. Manapság úgy tűnik, a demokráciában az emlékeink között is szabadon lehet választani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!