Nemcsak a lépcső szűk, túlsúlyos is vagyok müezzinnek…

Először is: legyen sovány, mert a meglévő félminaretben olyan keskenyek a lépcsők, hogy ott nehezen tudna naponta többször az ég felé emelkedni. Másodszor is: ne legyen súlyosabb hatvan kilónál, mert állítólag az komoly előírás. Harmadszor: bírnia kell a kilencvenkilenc lépcsőt, ismétlem, naponta többször, mert egy valamire való minaretben pont annyinak kell lenni. És negyedszer: el kell viselnie az esztergomiak gúnyolódó hangját, mert egyik régészünk talált valahol egy utalást valamely történeti forrásban, hogy az akkoriak, elődeink nemes egyszerűséggel bőrharangnak csúfolták az imára szólítót. Ugye Nándorfehérvár után világszerte szólt a harang a katolikus templomokban, hirdetve a törökök feletti, megváltó győzelem dicsőségét. Pápai előírás. No most a bőrharang nyilván nem ezt kiabálta szét a világba, meglehetősen tudathasadásos dolog is lenne… Egerben, olvastam valamikor, idegenforgalmárokban felmerült, hogy a nyári időszakban miért ne lehetne nekik egy saját müezzinjük. Felmenne az ő minaretjük erkélyére, és imára szólítana. De hát elvetélt ötlet ez, meglehetősen ízléstelen is. A hit és gyakorlása nem játék; szent dolog kell, hogy legyen a kívülállónak, a más istent dicsérőnek is. De azért ez a bőrharang tetszik. A picinyke, kedves, gondolatbeli ellenállás a megszállók ittléte ellen. Van gyakorlatunk bizony benne, mindig akadt belőlük. Hadd ne soroljam, inkább a békévé oldó emlékezés uralkodjék felettünk és bennünk. Szóval nem leszek bőrharang. Nem csak a hatvan kiló feletti pluszok miatt nem…