Cáfolat

2018.03.22. 21:56

A pártok által kiküldött leveleknek nincs köze az ügyfélkapuhoz

A pártok által kiküldött leveleknek, e-maileknek semmi köze az ügyintézést segítő ügyfélkapuhoz - szögezte le a Belügyminisztérium.

A BM határozottan cáfolta a kormányzati Ügyfélkapuval kapcsolatban megjelent „álhíreket”, azok – mint fogalmaztak – „egyértelműen kampánycélú hazugságok”.

Korábban a Demokratikus Koalíció (DK) arra kérte Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy vizsgálja ki, hogyan juthatott hozzá választók e-mail címeihez a Fidesz.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője azt mondta: a kormánypártok csak azoknak küldenek levelet, azokkal tartják a kapcsolatot, akik felhatalmazták őket arra, hogy adataikat ilyen célra felhasználhassák.

A kormánypártok mindig is betartották az erre vonatkozó törvényeket, és ez ezután is így lesz – jelentette ki Hollik István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!