csodagép

2018.07.22. 10:58

Falta az aszfaltot a Napcsiga

Még nincs egy hete sem, hogy befejeződött a jubileumi, XX. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál rendezvénysorozata. Persze maga a verseny mindent vitt, de a kocsitoláson túl rengeteg érdekességet láthattak itt azok, akik megtekintették a rangos eseményt. Ezek közül, mi a Napcsiga névre „hallgató” járgányt vizsgáltuk meg.

Petrik József

Dr. Dőry István fizikus büszkén mutatta napelemes járművét

Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra

A kocsi Faluház mögötti téren, a Nagymenők versenyen előtt még, ott pihent egy lavórkékre festett kisautó, amelynek tetejét és oldalát napelemek borították. Aztán, amikor a belsőégésű meghajtást nélkülöző járművek mezőnyében (ezt jelenti a Nagymenők vetélkedése) a Napcsiga az élen végzett, megszaporodtak körülötte az érdeklődők is.

A Nagymenők győztese, a Napcsiga averseny után a fiatalok érdeklődését is felkeltette
Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra

A háromkerekű járgány oldalán ott sárgállott a Napcsiga felirat. Ahogy elkezdtük körbejárni, egyszer csak mellettünk termett dr. Dőry István fizikus, egyetemi docens, aki elárulta, hogy az Edutus Főiskola hallgatóinak segítségével ők állították össze a három napelemmel hajtott masinát, majd rögvest el is mondta, mire képes a „csiga”.

– Az elmúlt esztendőben, a Kutatók Éjszakája elnevezésű programon volt a jármű igazi premierje – emelte ki dr. Dőry István. – Azóta folyamatosan működik, sőt nyugodtan állíthatom dolgozik a „szerkezet”. Szállítottunk már vele tüzelőnek való fát, mázsányi sárgabarackot, táborozáshoz cuccokat és sok egyéb hasznos dolgot.

Dr. Dőry István fizikus büszkén mutatta napelemes járművét
Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra

Egyes vélemények szerint, kisebb távolságokon akár még betegszállításra is alkalmas. Szerencsére, eddig csak betegágyat fuvaroztak vele. Azt is megtudtuk a motorkerékpár-kormánnyal irányított masináról, hogy a legnagyobb távolság amelyet eddig, egyhuzamban megtett, 105 kilométer volt, és az elektromos triciklihez Kínából rendelték a töltésvezérlőket. Az előbb említett távolsági csúcs kapcsán konstruktőre azonban nyomban meg is jegyezte, 105 kilométer után jókorát kellett pihennie az autónak, hogy újra életre kelljen, hogy elemei feltöltődjenek.

Egyébként a három napelem egy mindössze 1 lóerős motort „táplál”, azaz száguldozásra aligha alkalmas. Ám bizonyos számítások szerint – az üzemeltetésével – naponta ezer forintot lehet megtakarítani. Végezetül dr. Dőry István fizikus a történethez még azt is hozzátette, hogy a XX. Kocsitoló Fesztiválra is, úgymond lábon, ezzel a járművel érkezett. Majd díjjal távoztak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában