A zsűri döntött, most olvasóinkon a sor

2021.04.07. 20:17

Huszonegy Tündérszép már az országos döntőben, egy lányról az olvasók döntenek

Szépségversenyünk szakmai zsűrije már meghozta döntését, de olvasóinknak még van beleszólása abba, hogy ki jusson be a Tündérszépek országos döntőjébe.

Kemma.hu

Szépségversenyünk szakmai zsűrije már meghozta döntését, de olvasóinknak még van beleszólása abba, hogy ki jusson be a Tündérszépek országos döntőjébe.

Forrás: Bors

Fotó: Knap János

Ma ült össze a Tündérszépek szakmai zsűrije, hogy eldöntse, ki az a huszonegy lány, aki részt vehet a verseny fináléjában. Régiónkból Győr-Moson-Sopron megyét Czepek Kata, Komárom-Esztergomot Gyurik Renáta, Vas megyét pedig Kurucz Kitti képviseli az április 19-én kezdődő országos döntőben. képviseli az április 19-én kezdődő országos döntőben. De mindemellett még egy megyei szépségünkért izgulhatunk, illetve adhatunk esélyt arra, hogy a döntőben szerepeljen!

Gyurik Renáta megyénk legszebbjeként jutott be a döntőbe

Ugyanis még vár olvasóinkra egy feladat: rajtuk múlik ugyanis, hogy huszonkettedikként ki csatlakozik a mezőnyhöz. Csütörtöktől egy héten át az ország hét régiójának közönségkedvenceit – köztük a régiónkat képviselő a Komárom-Esztergom megyei Szebeni Klaudiát – lehet szívekkel értékelni Tündérszépek-oldalunkon. Egy hét múlva azonban nem csak a legmagasabb pontszámot elért hölgy, hanem egy szerencsés olvasónk is boldog lehet – az értékelők között ugyanis egy értékes robotporszívót sorsolunk ki.

Ahogy ma is sorsoltunk: a regionális fordulókban leadott szívekért cserébe Pánczél Cintia, Domján Zsombor és Varga Balázs olvasónk nyert egy-egy automata smoothie mixert.

Tündérszépünknek a szíve is a helyén van

A 19 éves, esztergomi Gyurik Renáta, megyénk Tündérszépe kozmetikusnak tanul Budapesten, később pedig esztétikai specialista szeretne lenni. Kiskora óta jelen van az életében a sport, több mint 15-öt kipróbált már és még többet szeretne. Imádja az állatokat, és szeret segíteni másokon, a barátaival decemberben adománygyűjtést is szervezett. Az idén kezdett el foglalkozni a modellkedéssel, környezete bíztatására jelentkezett első szépségversenyére. Szeretne tanulni és tapasztalatokat gyűjteni, mindenképp önmagát és a legjobb formáját adni. Hiszi, hogy az ember minden nap fejlődhet, ha tesz érte.

Kocsis Korinna: a kisugárzás döntött

Kocsis Korinna, Miss Supranational Europe 2016, modell, műsorvezető, a Tündérszépek országos szépségverseny háziasszonya és mentora:

– Számomra elsősorban a kisugárzás döntött a kiválasztásnál. Kép alapján nehéz dönteni, minden a személyes találkozásnál dől el. Én a természetes szépséget kerestem a lányokban, mert egy fotós és egy plasztikai sebész sokat változtathat, de nem ez a lényeg. Tavaly is sok lánynak adtam tanácsot a felkészítő táborban. Az ideális királynő határozott, bájos és előny, ha nem túl alacsony – részletezte.

Közösnégkedvencünk sorsa az olvasók kezében van

A régió közönségkedvence, aki az országos közönségszavazáson juthat még be a fináléba, ahogy írtuk, Szebeni Klaudia. A 24 éves, Esztergom-Kertvárosban élő lány munka mellett tanul. Hobbija az úszás, a sport és a társasjátékok. A versenyre nem teljesen komolyan jelentkezett, nem is számított rá, hogy behívjuk, most pedig már a döntő kapujában áll, és csak olvasóinkon múlik, hogy beléphet-e azon. Szereti az állatokat, nagyon családcentrikus lány, aki szeret csavarogni és aludni. Fontosnak tartja a folyamatos mozgást és imád enni.

Szebeni Klaudia sorsa olvasóink kezében van

Eszenyi Eszter, divatmodell, B Life szépségkirálynő, a Tündérszépek országos szépségverseny mentora elárulta: ő a természetességet tartja a legfontosabbnak, hogy ki, mennyire mosolyog a fotókon, mennyire magabiztos a megjelenése.

– Igyekeztem kiszűrni, hogy ami a fotón van, az mennyire azonos azzal a személlyel, aki a képen van, és mennyire a fotós munkája érvényesült. Az ideális szépségversenyző lány az, aki magabiztos, de szerény – tette hozzá.

Munkában a zsűri: Molnár Irina, Herczeg Edina, Őrsi Ákos, Eszenyi Eszter és Kocsis Korinna (Fotó: Knap János / Bors)

Nagyjából azonos véleményen volt a zsűri

Molnár Irina, a Mediaworks Hungary Zrt. Bulvár napilap és magazin divíziójának lapigazgatója:

– Idén harmadik alkalommal rendeztük meg a szépségversenyt, és évről évre egyre többen jelentkeznek. Az öt zsűritag nagyjából egy véleményen volt, legfeljebb helycserék történtek. Fontos volt, hogy a zsűri különbséget tudott tenni, hogy a fotós munkájától szép-e a lány, vagy a természetességében is az.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!