szépgéverseny

2021.04.18. 19:59

Tündérszépünk szerint megtisztelő képviselni a megyénket

Gyurik Renáta képviseli megyénket Tündérszépek 2021 szépségversenyünk országos fordulójában. Az esztergomi szépség mindenképp nyertesnek vallja magát. Úgy fogalmaz, ha nem is koronával a fején, de egy életre szóló élménnyel tér majd haza.

Wágner Zsanett

Gyurik Renáta képviseli megyénket Tündérszépek 2021 szépségversenyünk országos fordulójában. Az esztergomi szépség mindenképp nyertesnek vallja magát.

Forrás: Beküldött

Roppant sok gratulációt fogadhatott az esztergomi Gyurik Renáta az elmúlt napokban, hiszen megyénk Tündérszépe lett, és így továbbjutott az országos döntőbe, a szakmai zsűri értékelése alapján. – Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy szűkebb hazánkat képviselhetem ezen a rangos versenyen – fogalmazott a 19 éves gyönyörűség, akinek bájaira sokan felfigyeltek már környezetében.

Azt mondta, barátai, ismerősei és rokonai biztatására jelentkezett a 10 millió forintos összdíjazású versenyre, amelyet harmadik alkalommal hirdet meg a Mediaworks. Reni azt mondja, korábban még sosem indult hasonló versenyen, így különösen fontosnak tartotta kiemelni, erős mezőnyben indult. Tisztában volt természetes adottságaival, azonban volt benne – miként fogalmazott – egy kis félsz.

– Szerencsés alkat vagyok, mindennek ellenére szívesen sportolok. Rendszerint saját testsúlyos edzéseket végzek, ami fitten tart, ráadásul edzi a mentális állapotomat is – válaszolt Reni arra kérdésünkre, milyen módszerekkel igyekszik megőrizni szépségét. Hozzátette: saját fotókkal nevezett, ami januárban készült róla élete első modellkedésén.

Szabadidejében szívesen olvas önfejlesztő könyveket, mert hiszi, hogy minden ember napról napra jobb és több lehet, csak tenni kell érte. Ezenkívül igen magas fokon űzi a hatha jógát, valamint kozmetikusképzőbe jár Budapestre, hogy rövidesen esztétikai specialista váljon belőle.

Reni már nagyon várja a döntő előtti felkészítő tábort, mert szívesen találkozna a többi régió nyerteseivel. A Kemma.hu-nak elmondottakból kiderül, több Tündérszép-jelölt már ismerőse a social média felületein, rendszeresen „leveleznek” és megosztják egymással tapasztalataikat. Reni hozzátette, nagyon várja már, hogy találkozhasson a zsűri tagjaival és beszélgessen velük a divatról, a modellkedés világáról és természetesen a szépségről is. Zárásként Reni annyit elárult, mindenképp nyertesként tér majd haza, hisz ha nem is koronával a fején, de biztos rengeteg élménnyel, tapasztalattal, kapcsolattal, baráttal fog gazdagodni.

Továbbra is várják a szíveket a versenyző Tündérszépek

Szépségversenyünk, a Tündérszépek 2021 újabb fordulópontjához érkezik hétfőn, ugyanis kezdetét az országos döntő közönségszavazása. Itt mind a 22 döntőbe jutott hölgy részt vesz. Az országos online közönségszavazáson legmagasabb értékelést kapott hölgy lesz a Tündérszépek 2021 közönségdíjasa, aki az elismerő cím mellett egy okostelefon és egy értékes szépségápolási csomag tulajdonosa is lesz. Kiléte azonban majd csak a szépségkirálynőt és udvarhölgyeit is kiválasztó döntő gálaműsoron derül ki, amit a vírushelyzetre való tekintettel július 27-re halasztottak a szervezők. Ezért a közönségszavazás utolsó napjaiban az értékelések átlagát elrejtjük – de szíveket ebben az időszakban is lehet és érdemes osztani a versenyzőknek. A voksolás május 10-én éjfélig tart. És bizony a továbbiakban is érdemes lesz szavazni. Már csak azért is, mert az értékelők között ezúttal is értékes nyereményt, egy UHD-televíziót sorsolunk ki. Előző sorsolásunkon Ambrus László mellé szegődött a szerencse, így az ő otthonában állhat szolgálatba az értékes robotporszívó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!