Tündérszépek

2022.03.17. 11:48

Tudod, mire képes egyetlen barna szemceruza? A tatabányai sminkmester szerint csodákra!

Husz Fédra tatabányai sminkes remek tanácsokkal látta el a Tündérszépeket a tökéletes sminkkel kapcsolatban.

W. Zs.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Wágner Zsanett

Mint ismert, kiadónk szépségversenyt hirdet és a régiós forduló jelentkezési határideje a végéhez közeledik. Jó hír, hogy semmi sem késő, a 24 Óra és a Kemma.hu még várja a nevezéseket. Visszatérve, Husz Fédra szavainak hitelt ad, hogy az idén lesz nyolc éve foglalt helyet sminkszékében az első "páciens" . Az eddigi fotózásokon is több lány mondta, hogy Fédra sminkelte ki őket, hogy a legszebbek lehessenek a képeken. A tatabányai sminkes tapasztalatai szerint a kevesebb több elvét követve senki nem lőhet mellé.

− Kedves Lányok! Ti, akik a versenyre készültök, biztosan nagyon izgulok már és ez valószínűleg kihat a bőrötök állapotára is. Az első, amit mindenképp megtehettek, hogy odafigyeltek a megfelelő hidratálásra. Kívül és belül egyaránt. Sok víz és lehetőleg fényvédőt használjátok az arcotokra minden nap − árulta el a profi sminkes, aki emellett naponta kétszeri tisztítást ajánl, reggel és este. Ezen felül kiemelte azt is, hogy mindenki egyéni igénye és bőrtípusa szerint építsen be a bőrápolási rutinjába olyan kozmetikumokat, amivel a lehető legtöbbet tudja kihozni az arcából.

A smink nem csak akkor lehet szép, ha erős
Forrás: Beküldött

− Mint tudjuk szép vásznon még jobban mutat a festék. Meg is érkeztünk a smink részéhez. Nem kell kétségbe esni, ha magatokat kell sminkelni. Pár egyszerű lépés és mehettek is a színpadra. 

Egy barna ceruza csodákra képes. Ki tudod vele tölteni a szemöldököd hiányosabb részeit. Utána pedig lágy körsatírt tudsz vele csinálni a szempilla tövében. Ezt el dolgozva egy kicsi fejű ecsettel már készen is van a natúr füstös szem. Mehet is a szempillaspirál. Aki esetleg ódzkodna az alapozótól, jó megoldás lehet egy kevés korrektor a szem alá ujjal eldolgozva 

− mondta Fédra, aki szerint sokkal frissebbnek tűnik tőle a tekintet. Elárulta, hogy bronzosítás és pirosítás elengedhetetlen része egy sminknek. 

Anikó, Niki, Roxi, Vanessza, Fanni és Anasztázia versenyfotóit már elkészítettük. Jelentkezz mielőbb, hogy a te Tündérszép portfóliód is elkészülhessen!
Forrás: Kemma.hu

− Csupán annyi a lényeg, hogy egy nagyobb fejű ecsettel vigyétek fel az arcotokra, így kevesebb a hiba lehetőség és sokkal természetesebb a végeredmény. Smink lezárásaként tegyetek fel ajakápolót vagy egy enyhén színezett szájfényt és irány a kifutó!  − zárta szavait Fédra, aki a kevesebb több elvét követve azt gondolja, senki nem lőhet mellé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!