Interjú

2017.08.07. 12:08

Nagy Feró: „Szeretném megtalálni a helyem a világban”

Az énekes „pálinkafáiról”, a babos kendő legendájáról és a keresztre feszítésről is mesélt.

Tarnóczy Orsolya

Nagy Feró tekintetében még mindig ott az a különös csibészség, ami az évek előrehaladtával egyre inkább csak erősödik. Szülei Székelyföldről származnak, ezért tartja magát „nejlon­székelynek”, aki nem harcol már senkivel és semmivel, a politikából is elege lett. Amit tud és csinál, abból viszont mindig sikert kovácsol. Augusztus 6-án visszatér oda, ahonnan annak idején kitiltották, Volt egyszer egy Ifipark címmel kétórás koncertet ad a Várkert Bazárban.

Úgy tudom, nyáron nagyon kevés szabad ideje van a koncertek mellett, ha mégis adódik egy kis megállás, akkor azt próbálja a kertjében tölteni feltöltődés gyanánt.

A kertészkedés régi szenvedély, amiben most már kiélhetem magam. Annak idején ugyanis, panelgyerekként, erre nem volt lehetőségem. Szerencsére óriási kertem van, tele gyümölcsfával, „pálinkafával”.

A nagyapai teendőinek mikor tud eleget tenni?

Azért a legtöbb szabadidőmet megpróbálom az unokámmal tölteni. Hihetetlenül mosolygós, vidám, aranyos gyerek. Sajnos most nem tudok annyit vele lenni, mert gőzerővel készülünk a Várkert Bazárban tartandó esti koncertünkre. Az ős-Beatrice-tagok is csatlakoznak hozzánk, velünk lesz Gidófalvy Attila, Donászy Tibor, Miklóska Lajos. Lugosi László sajnos már csak egy fényképen, mivel két évvel ezelőtt itthagyott minket.

Több szempontból is érdekes, hogy a Beatrice visszatér oda, ahonnan a hatalom 1978-ban kitiltotta. Vannak visszatérő emlékei ebből az időszakból?

Persze, rengeteg. Annak idején kategorikusan kijelentették, hogy a Beatrice rendszerellenes nótákat játszik. A rádió 168 Óra című műsorában megjelent egy anyag, amiben elhangzott, hogy marhabeleket dobálunk a közönséghez, meg összeláncoljuk magunkat a színpadon és a munka ellen buzdítjuk az embereket. A riporter persze összevissza hazudott, később kiderült, hogy a Sex Pistols egyik koncertjéből emelt ki részeket. Kikiáltottak minket punkbandának, anélkül, hogy tudták volna, mit csinálunk. 1981. augusztus 21-éig nem játszhattunk. Csak és kizárólag titokban léphettünk fel.

A hatalom tiltása ellenére a Beatrice feltört, és sokszor többezres tömeget tudott megmozgatni. Mivel magyarázható ez a frenetikus siker?

Azt hiszem, azzal, hogy soha nem hazudtunk a közön­ség­nek, az igazságot – ha bur­kol­­tan is –, de az arcukba toltuk. Az élet és a történelem szülte a dalaink nagy részét.

A zenekar jelképe a babos kendő lett. Ennek mi a története?

Az egy egyszerű sztoriból nőtte ki magát, sokáig ugyanis egy lila sálat hordtam a nyakamban, amit az akkori barátnőm rondának talált, és adott helyette egy pöttyöset. Három hét múlva már az egész országban ezt hordták a Beatrice-rajongók. Köszöntél az utcán valakinek, és tudtátok, hogy összetartoztok. A babos kendőt minden buli előtt megszenteltük. Persze emiatt is a rendőrségre kerültem, azt mondtam, ez egy munkavédelmi ruhadarab. Amiben benne volt a munka szó, abból soha nem volt baj. Ekkor írtuk a mindennapi kilátástalanságot megéneklő dalainkat, például a Jerikót, a Nagyvárosi farkast, az Angyalföldet.

Ezek a régi klasszikus slágerek is felcsendülnek a mostani koncerten?

Lesz egy blokk, amelyben az 1988-­ban írt szerzemények kap­nak helyet. A második rész­ben viszont a Jól érzem ma­gam, mint Krisztus a ke­resz­ten című új dalt játsszuk majd, ami folyamatosan megy a Rock Rádióban. Ehhez persze tartozik egy kisebb show-műsor is.

Mi fog történni?

Bejön majd két csuhás figura, a színpad széléről betol egy hatalmas vaskeresztet, amire felkerülök. Imitált keresztre feszítés történik.

Térjünk vissza a szövegírásra. Ha jól tudom, akkor a Pokolgép legsikeresebb számai is önnek köszönhetők.

Ezt honnan tudod? Hihetetlenül örültem, amikor annak idején megjelentek a színen, hiszen úgy hiányzott nekünk a heavy metal, mint egy falat kenyér. Az Ítélet helyett című számot is én írtam, amit legutóbb Majka is feldolgozott a saját szemszögéből. Rettentően tehetséges pali, nagyon bírom.

Gondolta volna, hogy egyszer azt is megéli, hogy a Beatricéből színpadi előadás lesz?

Ez egy elképesztő dolog! Amikor az Újszínház igazgatója felhívott az ötlettel, bevallom, elérzékenyültem. A Ricse, Ricse, Beatrice musi­cal gyakorlatilag az Azok a boldog, szép napok című köny­vemre épül. Nyersen és nyíl­tan mutatja be a valóságot, ami akkor történt velünk. Persze lesz benne egy kis szerelem is, meg dráma. Még én is megjelenek a színpadon egy pillanatra. Novemberben lesz a bemutató. Kíváncsi vagyok magamra. (Mosolyog.)

(Borítókép: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!