Kaliforniai rémálom

2018.11.12. 13:27

Miley Cyrus és Gerard Butler háza is lángok martaléka lett

Helyi idő szerint vasárnap Észak-Kaliforniában 450 négyzetkilométeren égett az erdő, és csak a terület negyedén sikerült egyelőre megfékezni a lángok terjedését.

Forrás: Instagram

Kaliforniában 150 ezer embert kellett evakuálni a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt. A hatóságok szerint több mint 6700 épületet pusztítottak el a lángok.

A tűz ezúttal olyan területeken is tombol, ahol a hírességek több milliós ingatlankomplexumai állnak – illetve már csak álltak. Minderről a hirado.hu számolt be a DailyMail nyomán hétfőn.

Miley Cyrus 2,5 millió dolláros malibui háza, melyet vőlegényével, Liam Hemsworth-szel osztott meg, leégett vasárnapra, egyedül a szivárvány színeiben pompázó hangstúdióját kerülték el a lángok – áll a cikkben.

„A szerencsések közé tartozom, mert az állataim és a szerelmem épségben kijutott, és ez az, ami számít. Bár a házam leéget, de az emlékek, amiken a családommal és a barátaimmal osztozom, nagyon is élénken élnek. Hálás vagyok azért, amim maradt” – írta közösségi oldalán, majd megköszönte a fáradhatatlan tűzoltók munkáját Instagram sztorijában az énekesnő.

A hirado.hu arról is beszámol, hogy Gerard Butler is megrendítő képeket osztott meg vasárnap követőivel. Az ő malibui háza is nagy részben porrá lett, azt egyelőre nem tudni, melyik része maradt épen. Az a képekből látszik, hogy az autós bejárónál álló gépjármű teljesen kiégett, ahogyan az első épületnek is csak a váza maradt meg – írják.

 

„Visszatértünk az evakuálás után, szívszorító idők járnak Kaliforniában. A tűzoltók bátorsága, lelki ereje és bátorsága igazán inspiráló. Köszönöm a Los Angeles-i tűzoltóság munkáját”

– írta posztjában a színész.

Szintén elvesztette otthonát Robin Thicke énekes, aki modell kedvesével, April Love Gearyvel és 8 hónapos kislányával élt a 2,4 millió dolláros ingatlanban.

A Kalifornia északi és déli részén pusztító három nagyobb tűzvész oltásában nyolcezernél több tűzoltó vesz részt, és érkezik még erősítés más szövetségi tagállamokból. Helyi idő szerint vasárnap Észak-Kaliforniában 450 négyzetkilométeren égett az erdő, és csak a terület negyedén sikerült egyelőre megfékezni a lángok terjedését. Harmincegyre emelkedett a halálos áldozatainak száma, az eltűnteké pedig meghaladja a kétszázat.

Borítókép: Miley Cyrus. Forrás: AFP / Dennis Van Tine / Geisler-Fotopres / Geisler-Fotopress / DPA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!