gyász

2017.11.18. 16:44

Meghalt Malcolm Young, az AC/DC alapító gitárosa

A zenész évek óta beteg volt. Hatvannégy éves korában hunyt el. Testvérével, Angus Younggal közösen alapította az AC/DC-t, amelyet olyan slágerek tettek világhírűvé, mint a Highway to Hell és a Back in Black.

Angus Young közleményében úgy fogalmazott: hatalmas elkötelezettségével bátyja volt a hajtóerő az AC/DC mögött, „gitárosként, dalszerzőként és látnokként is maximalista és egyedülálló ember volt”.

A banda honlapján Angus Young úgy fogalmazott:

„nehéz szavakkal kifejeznem, mit jelentett számomra, egyedülálló és különleges kapcsolat volt közöttünk”.

Malcolm Young évek óta demenciában szenvedett, 2014-ben egy szélütés után vonult vissza a zenéléstől. Családja körében hunyt el.

A Skóciában született, de Ausztráliában felnőtt Malcom és Angus Young barátaikkal 1973-ban alapították az AC/DC-t, amelynek jelentése váltó- és egyenáram. A varrógépen látható jelölést nővérük javasolta és a fiúk azonnal beleegyeztek, mert a rövidítést energikusnak és felvillanyozónak találták.

Az ausztrál kocsmákban edződött AC/DC 1975-ben adta ki első lemezét, High Voltage címmel, ezt követte a T.N.T., a Powerage – a címek is jól jelzik zenéjük dinamikáját, robbanékony stílusát. A rockrajongók által jól ismert riffek nagy része játszó Malcolm Young leleménye, a szólókat a koncerteken fel s alá rohangáló, nemegyszer Chuck Berry híres kacsajárását utánzó Angus vezette elő.

A két testvér nem tagadta, hogy számaik nem túl változatosak, többnyire egyetlen sémára épülnek, de Malcolm szerint ez esetben az egyszerű a nagyszerű, kár volna ötleteiket „tupírozgatni”.

A banda utolsó lemeze 2014 novemberében jelent meg Rock Or Bust címmel, ennek felvételében betegsége miatt Malcolm Young már nem tudott részt venni, helyére unokatestvére ugrott be.

Az AC/DC 2003-ban került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Melbourne-ben utcát is neveztek el róluk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!