hódítás

2019.06.13. 09:57

Medveczky Ilona benyugtatózott egy férfit

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

A táncművésznőt világéletében szerették a férfiak. Mint azt korábban a hot! magazin is megírta, mostanában is különös udvarlási módszereket vetnek be az erősebbik nem tagjai, hogy megszerezzék őt. Nos, a hódolók hada nem számít újdonságnak Ilona számára, a hetvenes években is sorban álltak érte a macsók. Így történt 1974-ben, Barcelonában is, amikor hosszú távú szerződés kötötte az Emporium nevű revükabaréhoz. Akkor robbantották fel a Costa Braván a szállodasort, a merénylet miatt pedig felmondtak Ilonának, akinek így muszáj volt hazaindulnia.

A ‘70-es évek közepén Ilonát összehozta a sors egy Leslie nevű, magyar származású, New Yorkban élő milliárdossal is.

„A veréb is madár című filmben látott, akkor szeretett belém. Azt mondta, hogy addig nem akar meghalni, amíg engem meg nem szerez. Én ugye éppen Spanyolországban vendégszerepeltem, ő pedig addig kutatott utánam, amíg meg nem talált. Arra kért, hogy hazafelé találkozzunk Velencében. Mondtam, hogy ennek nincs semmi akadálya, hiszen úgyis arra mennék autóval. A férfi a város legelőkelőbb szállodájában foglalt szobát, le akart nyűgözni, azonban sem a viselkedése, sem a megjelenése nem volt megnyerő. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem: ki akar sajátítani, be akar szabályozni. Engem pedig soha senki nem irányíthatott” – emlékezett vissza Ilona, aki megállás nélkül azon gondolkodott, hogyan szabadulhat meg a férfitól.

Úgy tervezte, hogy másnap reggel beül az autójába, és visszaindul Budapestre. Ez viszont nem volt olyan egyszerű!

„Hallani se akart arról, hogy elmenjek, ezt elég erőszakosan a tudomásomra is adta. Nekem nem is kellett több: azonnal kieszeltem, hogyan szabadulhatok ki a szállodai szobából! Volt nálam altató, néhány tablettát összetörtem kiskanállal, a port pedig beleszórtam a konyakjába” – emlékezett a táncművésznő.

Medveczky Ilona elmesélte, hogy a férfi pillanatok alatt kótyagos lett, percekkel később már artikulálni sem tudott, elaludt.

„Onnantól kezdve tudtam, hogy szabad az út, indultam is haza. Ő másnap reggel felébredt, semmi baja nem lett, csak nem tudta, hová tűntem. Még ezek után sem mondott le rólam! Végül is épségben hazaértem” – mesélte Ilona.

Borítókép: Medveczky Ilona táncművész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén

Átvette a gyémántdiplomáját

Az elismert táncművésznő éppen 60 évvel ezelőtt vehette át az oklevelét a Magyar Táncművészeti Egyetem elődjében, az Állami Balettintézetben. Ennek alkalmából gyémántdiplomával tüntették ki a Művészetek Palotájában.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megérhettem ezt a felemelő eseményt!” – mondta Ilona. – „Ugyan nem lettem hivatásos balettművész, a revü műfaját mégis én honosítottam meg Magyarországon. Büszkeséggel tölt el, hogy az Állami Balettintézetben Hidas Hedvig növendéke lehettem, valamint hogy 2004-ben Érdemes művész díjat vehettem át. Jólesik az elismerés, hiszen az egész életemet a táncművészet határozta meg, mindent alárendeltem a szakmámnak, amit egyáltalán nem bánok.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!