jövőre folytatódik

2018.11.04. 21:56

Kétmilliárdot értek Neil Armstrong emléktárgyai

Az amerikai űrhajós két fia hatalmas gyűjteményt örökölt, amelyet nemcsak gondosan megőriztek, de kutatták is a tárgyak eredetét.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Don Emmert

Több mint 7,5 millió dollárt (kétmilliárd forintot) hozott a Neil Armstrong amerikai űrhajós, az elsőként Holdra szálló ember emléktárgyaiból, köztük az 1969-es Holdra szállás személyes emlékeiből rendezett aukciósorozat első része – közölte a dallasi székhelyű Heritage Auctions aukciósház.

A legtöbbet, 468 500 dollárt (132 millió forint) azért a fém azonosítóért („névkártya”) fizették, amelyet Armstrong viselt, amikor az Eagle holdkomppal leereszkedett a Holdra az Apollo 11 űrhajóról. Darabonként 275 ezer dollárért kelt el egy 1903-ban épült, Wright Flyer típusú repülőgép szárnyának és propellerének egy-egy darabja, amelyeket az asztronauta magával vitt a Holdra. 110 ezer dollárt hozott az Armstrong családnak az az űrhajósruha, amelyet Neil Armstrong 1966-ban a Gemini 8 fedélzetén viselt, az első olyan misszió során, amikor összekapcsoltak a kozmoszban két űrjárművet.

Az Apollo-11 1969. július 16-án indult útnak Neil Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin Aldrin űrhajósokkal a fedélzetén. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb hordozórakéta orrában kapott helyet. Az űrhajó július 19-én pályára állt a Hold körül, Armstrong és Aldrin másnap a Eagle (Sas) névre keresztelt holdkomppal megkezdte a Holdra szállást. A Sas 1969. július 20-án szállt le.

Neil Armstrong volt az első ember, aki idegen égitest felszínére lépett. „Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek” – hangzottak el akkor az űrhajós mára legendássá vált szavai.

Armstrong 2012-ben, 82 éves korában halt meg Ohióban. Két fia emléktárgyak hatalmas gyűjteményét örökölte. Nemcsak gondosan őrizték a tárgyakat, de kutatták az eredetüket és szakszerű segítséggel dokumentálták is őket. Az aukció is az ő ötletük volt. A további árverések 2019 májusában és novemberében lesznek.

Borítókép: Armstrong fiai az árverésre bocsátott tárgyakkal

Forrás: AFP/Don Emmert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!