család

2017.09.07. 11:59

Erdei Zsolt a házasságról: nem a papír a legfontosabb

Néhány hete otthon cseperedik a bokszoló kisebbik fia, Vilmos, akit Vilikének becéznek. Mivel a kisfiú is koraszülöttként látott napvilágot, a sportoló úgy gondolja, elég volt az ilyen embert próbáló időszakokból: nem lesz több baba!

Az elmúlt időszak nemcsak amiatt volt nehéz, mert a kisfiú hamarabb született a kelleténél, hanem azért is, mert Réka, Zsolt szerelme ezt a babát sem tudta szopiztatni, ugyanis az inkubátor miatt nem tudott együtt lenni a kicsivel, így nem indult be a tejelválasztás. A szoptatás pedig „a nők életének egyik legszebb része” – mondta a Lokálnak a sportoló.

Mivel a kislány, Gréta, is koraszülött volt, Erdei Zsolt úgy döntött, nem kockáztatnak tovább, leállnak a gyerekprojekttel. „Ha rajtam múlik, biztosan nem lesz több babánk, azt garantálom!” – mondta nevetve. Korábbi házasságából származik Viktor, aktuális kapcsolatából Gréta és Vilmos, így is nagyon szép a család, Rékával pedig idilli a kapcsolata – fejtegette.

Azon is eltöprengett a sztár, hogy két szép baba és megannyi közös erőfeszítés után itt volna az ideje, hogy megkérje Réka kezét és elvegye feleségül. „Már igazán megérdemelné” – jegyezte meg. Azonban, mivel első házassága megfeneklett, nem vág bele egykönnyen, mint mondja: „Nem gondolom, hogy a papír a legfontosabb.”

A beszélgetést végül így zárta: „Minden nő álma, hogy hófehérben oltár elé vezessék, és a páromat sem akarom megfosztani ettől, csak még kicsit biztatom magam. Most úgysem az esküvő, hanem a gyerekek egészsége az elsődleges.”

Borítófotó: Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok ökölvívó Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobrának avatásán Budapesten, a Gesztenyés kertben 2017. március 28-án. A szobor Fekete Géza alkotása. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!