gyűrűző botrány

2017.11.06. 13:23

Az Oscar-díjas Casey Affleck sem bújhat el

Az Oscar-díjas Casey Afflecket is elérte a hétvégén a Hollywoodot megrázó szexuális zaklatási botrány: egy petíció azt követeli, hogy tiltsák ki az Oscar-gáláról.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: Michal Cizek

A change.org honlapon egy filmes által elindított petíció arra hivatkozik, hogy a színészt több korábbi kolléganője vádolta meg szexuális zaklatással. Ezért az online ív aláírói, már több mint ezren azt kérik az amerikai filmakadémiától, hogy Casey Affleck ne vehessen részt az Oscar-díjátadó gálán. A hagyományok szerint ugyanis jövő márciusban az idén díjazott Affleck adná át a legjobb színésznő Oscar-díját.

A hétvégén egy másik online petíció is indult, amely a Netflixtől követeli, hogy állítsa le a The Ranch című sorozat sugárzását a széria egyik főszereplője, Danny Masterson ellen felhozott vádak miatt. Őt négy nő vádolta meg azzal, hogy a 2000-es évek elején megerőszakolta őket. Erről egy dokumentumfilmben be is számoltak, de a produkciót végül a színész ellen két éve indult rendőrségi vizsgálat érdekeire hivatkozva jegelték. A vizsgálat nyomán végül nem emeltek vádat ellene, most azonban a hollywoodi filmmogul, Harvey Weinstein szexuális visszaélései miatt kirobbant botrány után újból előtérbe került ez az ügy is.

Ben Affleck ugyancsak a hétvégén nézett szembe az AP hírügynökségnek nyilatkozva a saját viselkedésével. Azt mondta: a hollywoodi szexuális zaklatási lavina miatt ő is önvizsgálatot tartott, és úgy látja, változtatnia kell a nőkkel szembeni magatartásán, és részese akar lenni a probléma megoldásának.

A Weinstein-botrány kitörésekor Affleck is magyarázkodásra szorult. Bocsánatot kellett kérnie, amiért egy tévéműsor kamerái előtt 2003-ban megfogdosta Hilarie Burton színésznőt. Egy 2004-es felvételen pedig az látszik, hogy az ölébe húzta a montreali televízió műsorvezetőjét, Anne-Marie Losique-ot.

Affleck szerint a kiterjedt probléma megoldásához először is több nőnek kell befolyásra szert tennie, másfelől a zaklatás éppúgy a férfiak ügye is kell legyen, hogy figyelmeztessék egymást a helytelen viselkedésre.

Borítókép: Casey Affleck autogramot oszt rajongóinak az 52. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon.

AFP PHOTO / Michal Cizek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!