2009.05.12. 16:03
Máris botrány a szépségkirálynő-választás körül!
Alig kezdődött el a felkészülés, máris távoznia kellett „A Királynő” versenyének felkészítőtáborából a dobogós helyezésre is esélyesnek ítélt Papp Zsófiának. A szépségversenyzőről ugyanis korábban több magazinban is aktfotók jelentek meg.
[caption id="" align="alignleft" width="380"] A nemzetközi és a hazai szabályok is kimondják, még félakt sem jelenhetett meg a versenyzőkről - ezért távozik a nagy esélyes
[/caption]Azonnal távoznia kellett a versenyzőnek
Nem először alakul botrányosan a szépségkirálynők sorsa. Mint ismeretes, Bálint Antóniáról már a koronázás után derült ki a turpisság, ő azonban az elnyert koronát némi per után vissza tudta szerezni. A sokak által esélyesnek tartott Papp Zsófia sokak szerint akár a végső győzelemre is esélyes volt, ezért mindenkit szíven ütött, mikor kiderült, hogy a gyönyörű modellt több férfimagazinba is fotózták félmeztelenül – adta közre az RTL Klub.
A nemzetközi, és a hazai szabályok szerint, ki kell zárni azokat a részvevőket, akikről aktfelvételek készültek, illetve olyan felvételek jelentek meg, ahol a mell látszik, tehát nem takarja semmi. A budapesti Zsófit a szervezők is esélyesnek tartották: „Ha nem kerülnek elő a képek, egész biztosan találkoztunk volna vele a döntőben” – jegyezte meg róla Dávid Júlia, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója.
Hiába bízott az ügyvédeiben, kizárás lett a vége
Eltört a mécses Papp Zsófinál, miután megtudta a rossz hírt, de méltósággal viselte: nagyon csalódott, de a történtek ellenére nem éli meg kudarcként, hogy kizárták.
- Tizennyolc éves voltam, mikor ezek a képek készültek. Most huszonnégy vagyok, most nőttem fel igazán. Nem gondoltam, hogy gáz lesz ebből. A verseny előtt konzultáltam az ügyvédemmel, ő azt mondta, hogy nem lehet baj a félaktokból. Sajnálom, hogy ez lett a vége, nagyon megkedveltem a lányokat, és szerettem volna megmutatni magam a döntőben – mondta a tévécsatornának.
Jáksót eszi a sárga irigység
Hamarosan gyönyörű lányok gyűrűjében láthatjuk Hajós Andrást a tömeg fölé magasodni, oldalán pedig Ördög Nóra ragyog majd „A Királynő estéjén”. A népszerű zenész-showman lesz ugyanis a szépségkirálynő-választás férfi műsorvezetője, a tavalyi szerencsés, Jáksó Laci pedig már most irigykedik.