2009.05.15. 12:19
Büszke, mégis csalódott Ádok Zoli
Hiába várta Gundel-Takács Gábor, hogy felbukkanjon a továbbjutást jelentő magyar zászló a képernyőn, csalatkoznia kellett. Ahogy mindazoknak, akik reménykedtek Ádok Zoli és a magyar csapat továbbjutásában az Eurovíziós Dalverseny csütörtöki selejtezőjében. A túlnyomó részben a „keleti blokk”-ból érkező továbbjutók közé nem fért bele a magyar produkció.
[caption id="" align="alignleft" width="380"] A magyar produkció ugyan a döntőbe nem került, de Ádok Zoli szerint több, mint a maximum, amit kihoztak magukból.
[/caption]„Amikor lejöttem a színpadról nagyon boldog voltam és elégedett. Amit megálmodtunk, az megtörtént, ez volt a legjobb előadás, amit valaha adtunk. Nem vagyok elkeseredve” - mondta Ádok Zoli a produkció után a távirati irodának. Zoli szerint, az amúgy valóban fárasztó, számtalan akrobatikus elemmel fűszerezett produkciót 120 százalékban kiadták magukból.
Nem rajtunk múlott
A táncos-énekes úgy vélte, nem rajuk múlott, hogy nem jutottak be a döntőbe.
A dalversenyre ugyanis még mindig jellemző, hogy egy-egy országcsoport állampolgárai a másik ország indulójára szavaznak, jó példa erre a jugoszláv utódállamok esete - fűzte hozzá a szemmel láthatóan csalódott táncos-énekes. Klész Imre, a legnagyobb magyar eurovíziós rajongói oldal szerkesztője pedig arról beszélt, hogy egyértelmű volt több balkáni és a volt szovjet tagköztársaság továbbjutása, mivel ez mindig így szokott történni az Eurovíziós Dalversenyen.
Zoliék selejtezőjéből Azerbajdzsán, Horvátország, Ukrajna, Litvánia, Albánia, Moldova, Dánia, Észtország, Norvégia, Görögország produkciója találtatott döntőre érdemesnek.