Sport

2018.06.10. 18:50

Péni összetettben, Sidi légpuskában volt jobb a sportlövők vb-válogatóján

A férfi puskásoknál légpuskában Sidi Péter, míg a 3x40 lövéses összetettben Péni István nyerte meg a sportlövők első világbajnoki válogatóversenyét.

Kemma.hu/MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A Fehér úti lőtéren rendezett viadalon a szombati 10 méteres számban a világ- és Európa-bajnok Sidi 630,9 körös kiemelkedő eredményt ért el, a világranglista-vezető Péni pedig 627,4 körrel lett második. Vasárnap aztán az 50 méteres viadalra került sor, melyben utóbbi 1178 körrel végzett az élen az 1171-el záró komáromi riválisa előtt.

Az első válogató a férfi puska számok mellett női sportpisztolyban hozott kiemelkedő eredményeket. A 258 méteres olimpiai számot Major Veronika 585 körrel nyerte, mögötte Egri Viktória 584-el lett második, az Európa-bajnok Csonka Zsófia pedig 583-mal harmadik.

Légpisztolyban érdekesség, hogy a parasportoló Dávid Krisztina volt messze a legjobb 578 körrel, ám az ő eredménye nem számít a válogatásba. A második Nemes Adrienn ugyanakkor hat körrel maradt el tőle.

A szeptemberi, Csangvonban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra három válogatót írt ki a hazai szövetség. A második és a harmadik viadalt júliusban rendezik.

Eredmények:

férfiak:

légpuska: 1. Sidi Péter 630,9 kör, 2. Péni István 627,4, 3. Somogyi Péter 625,3

kisöbű szabadpuska 3x40: 1. Péni 1178 kör, 2. Sidi 1171, 3. Somogyi 1152

légpisztoly 1. Tátrai Miklós 568 kör, 2. Nagy László 567, 3. Agárdy Vilmos 565

gyorstüzelő pisztoly: 1. Takács Tibor 570 kör, 2. Pálinkás Lajos 558, 3. Jambrik István 557

nők:

légpuska: 1. Zwickl-Veres Kata 623,3 kör, 2. Hanák Gabriella 621,6 kör, 3. Toma Dorina 617,9 kör

kisöbű sportpuska 3x40: 1. Hanák Gabriella 1138 kör, 2. Biatovszki Mira 1136, 3. Miskolczi Julianna 1135

légpisztoly: 1. Dávid Krisztina 578 kör (a válogatásba nem számít bele), 2. Nemes Adrienn 572, 3. Major Veronika 571, 4. Egri Viktória 570

női sportpisztoly: 1. Major Veronika 585 kör, 2. Egri Viktória 584 kör, 3. Csonka Zsófia 583 kör

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!