Hallgatás és hang

Szilágyi László

Antonio Cassano és Koman Vladimir egykor egy csapatban futballozott. Az olasz válogatott csatára és a magyar középpályás a Sampdoria öltözőjében szívott egy levegőt, és apró nüanszon múlott csupán, hogy a két technikás labdarúgó lemaradt a Bajnokok Ligájáról. A Samp a Werder Bremen ellen pottyant ki 2010-ben a BL-selejtezőjéből, s azon a bizonyos párharcon Koman és Cassano is szerepelt. 

Azóta az élet elsodorta őket egymás mellől: Koman már-már Vadócz Krisztiánt idéző út- és karrierkeresése során megfordult a francia másodosztályú, majd az orosz, a török, az iráni, az indiai és az egyesült arab emírségekbeli első osztályú bajnokságban. Az ungvári születésű U20-as vb-bronzérmes még mindig főállású profi, jelenleg a Diósgyőrt erősíti. 

Az orosz–ukrán háborúban való családi érintettségéről, csapongó karrierje merész változásairól sem szeretett volna beszélni, amikor tavaly nyáron hazaigazolt. Némi iróniával írhatnánk, hogy a számok beszéljenek helyette, de nem szándékozunk megtépázni a két leánygyermeket nevelő édesapa önbecsülését. Koman még aktív, kerüli a reflektorfényt, még mindig hallgat. 

Cassano más karakter. A már játékosként is öntörvényű, zseniálisan technikás korábbi csatár immár 

civilben, visszavonulva sem tud kibújni a bőréből. 

A dél-olasz kisváros, Bari szülötte negyvenévesen felfedezte a médiaérzékenység minden előnyét, és – talán ösztönösen is – arra használja a sajtót, hogy mindenkihez legyen egy-két kedves szava. José Mourinhónak, a kétszeres BL-győztes edzőnek elmondta, hogy semmit sem ért a szakmához, újabban pedig a Juventus csapatától próbálja kimenekíteni Dusan Vlahovicot, a naptári évben még csak két gólt szerzett 23 éves szerb csatárt. A Fiorentinától tavaly januárban 80 millió euróért szerződtetett játékosnak új perspektívát kínált, amikor az egyik korábbi klubját, a Milant ajánlotta a figyelmébe – vagy inkább őt a Milan figyelmébe. Mindenesetre a szakmai kérdésekben is jártas Cassano leszögezte, hogy a Juvénak döntenie kell: az edzőt, Massimiliano Allegrit, vagy a csatárt, Dusan Vlahovicot választja. A kettő együtt nem fog menni – jelentette ki az önmagát bennfentesnek tekintő megmondóember. 

Őt ismerve nem a mostani volt az utolsó próbálkozása, hogy a felszínen maradhasson. Cassano szájára csak ő maga tehet lakatot, már ha egyáltalán szeretne, de amíg az internet népe rákattint, biztosan nem áll le a hiperaktív megfejtéseivel. Koman a hallgatást választotta. Talán neki van igaza.