2021.07.30. 06:30
Korszakos
Hosszú Katinka tokiói teljesítménye különös érzelmeket váltott ki az emberekből. Rio háromszoros bajnoka szemlátomást formán kívül tempózik a medencében, címvédőként 400 vegyesen ötödik, 200-on hetedik lett. A két döntő között Hosszú „folytatólagosan elkövetett gaztettre” vetemedett: csakúgy, mint Rióban, visszalépett a 200 pillangótól, és ezúttal is Jakabos Zsuzsanna volt döntésének a kárvallottja. A bűne sokaknál kiverte a biztosítékot. Pedig nem kellett volna. Nem csak azért, mert a magyar úszóport egyik legeredményesebb olimpikonjáról van szó, akinél több aranyat csak Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás szerzett.
Petrov Iván, Jakabos edző-férje Katinka segítségére sietett, s tiszta vizet öntött a pohárba.
Szó sem volt arról, hogy Hosszú bármitől is megfosztotta volna a társát, hiszen Jakabos nem volt olyan formában, hogy kiharcolja a döntőbe jutást.
„A feleségem semmiről sem maradt le” – erősítette meg.
Hosszú Katinka tehát nem kárhoztatható a döntésért, de ez aligha érdekelt bárkit is. Ekkorra már gúnyt űztek Hosszúból a kommentelők; megfosztották korábbi állandó jelzőjétől, Iron Ladyről „Rozsda Ladyre” keresztelték a háromszoros olimpiai bajnokot. Két gyengébb úszás, a visszalépés és a négyszáz vegyes után tett önkéntes nyilatkozatstop váltotta ki a heves ellenérzést.
„Rozsdalédire” fokozták le a károgók az elmúlt öt év első számú magyar sportolóját, aki nemcsak a saját bevallása, de a szakmához valamit konyítók szerint is két arannyal állna, ha nem szól közbe a járvány, és az eredeti tervek szerint 2020-ban rendezik meg a tokiói olimpiát.
Divatos lett bántani Hosszú Katinkát. Már a feledés homályába merült, hogy Rióban Szilágyi Áron aranyérme után ő tartotta a lelket a magyar csapatban, amíg el nem kezdődtek a kajak-kenu döntők.
Hosszú Katinkát emberi minőségében valóban nem könnyű szeretni: az Iron Lady-korszakában a tudatosan megtervezett, robotsportoló imázsnak próbált görcsösen megfelelni. A magánéleti válságból kilábalva a megnyilvánulásai őszintébbek, letisztultak, már ha éppen szóba akar állni az újságírókkal. Sokan tudni vélik, hogy az ő szava minden mást felülír az úszószövetségben. Nem véletlen, hogy OKJ-s edzői papírral rendelkező barátját kivitette az olimpiára egy felkészült szakember helyére.
És mégis, mindennek ellenére korszakos sporteredményei önmagukért beszélnek. Ha másért nem, ezért sem illene gúnyt űzni a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkából.