JEGYZET

2021.06.05. 06:30

Végjáték

Szilágyi László

A szűnni nem akaró mosolyával és pozitív életszemléletével Veszprémbe betoppanó David Davis 2018 őszén vette át a férfi kézilabdacsapat irányítását. A látványos egymásra találás eredményekben is megmutatkozott: a szezon végén Bajnokok Ligája-döntőig menetelt, igaz, ott elbukott a nemzetközi kompánia. Davis ázsiója felfelé ívelt, a Veszprém mindent elkövetett, hogy magához láncolja azt a szakembert, aki végre rendet vágott az öltözőben és bizonyította, hogy hiába terelte vakvágányra a csapatot Ljubomir Vranjes, külföldi edzővel is létezik látványos felemelkedés. Létezett. Azóta eltelt néhány év, és kézilabdaberkekben azt pletykálják, hogy Davis szavatossága lejárt, vagy legalábbis a veszprémi érája a végéhez közeledik.

De vajon mi járhat az ő fejében?

A Nantes elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján és a Mol-Pick Szeged elleni NB I-es bajnoki döntő első mérkőzésen is a végjátékban akadtak gondjai a Veszprémnek. A franciákkal szemben az idegenben összeszedett négygólos hátrány ledolgozása nem tűnt lehetetlen feladatnak. Olyannyira nem, hogy volt pillanat, amikor a magyar csapat állt továbbjutásra. Csak éppen nem a végén, és a kritikusok pont ezt (is) felróják Davisnek. Háromgólos előnynél, öt perccel a vége előtt kért időt, és nemhogy nőtt volna a különbség, csökkent a végére, és ez a kieséshez vezetett.

Szegeden is a hajrá volt a Veszprém gyenge pontja: a bajnoki döntő első felvonásán fej fej mellett haladtak a csapatok, a szünetig egyik sem szerzett előnyt. Juan Carlos Pastor, a Szeged edzője a meccs egy szakaszában a hét a hat elleni támadásvezetéssel próbálkozott, és ez szemlátomást nem ízlett a Veszprémnek. Mégsem ez döntött, a hajrában fogyott el a címvédő, az ikszes meccsből egy csapásra felsejlett a sima hazai győzelem képe. Végül 31–28-ra nyert a trónkövetelő Szeged, nem mellékesen szegény Davist kísértheti ez az eredmény. Nem fogják kitalálni, hogy a Nantes ellen öt perccel a vége előtt mi volt az állás! Pontosan ugyanez – amikor jött az a bizonyos időkérés.

Idén a végjáték nem a Veszprém erőssége, két fontos mérkőzést is a hajrában veszített el, és ez sokba kerülhet.

A BL Final Fourról már lemaradt, ma a címvédés a tét a magyar bajnokságban.

De vajon mi járhat Davis fejében? A 31–28-as állástól már a hideg rázza, valami újat kell mutatnia a bajnokság hajrájában, mert ha nem jár sikerrel, akár el is veszítheti az állását. És akkor megint szomorú lesz a végjáték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!