Ez az életünk

Amikor január végén beszélgettem Marco Rossival, többek között megjegyezte, el sem tudja képzelni, hogy a lengyelek ellen zárt kapuk mögött játsszunk. Csupán két hónap alatt nagyot fordult a világ. Az még hagyján, hogy persze ma sem lehetnek szurkolók a Puskás Arénában, az már annál nyomasztóbb, hogy felelősséggel senki sem merné megmondani, mikor térhetnek vissza a nézők a stadionokba.

A lengyelek elleni vb-selejtező már a hatodik olyan meccs, amely garantáltan telt házat vonzana a Puskás Arénába. Az ősszel öt ilyen élménytől estünk el: háromszor a válogatott, kétszer pedig a BL-ben a Ferencváros kedvéért kapkodták volna el a jegyeket a drukkerek. Mi a tétje ebben a helyzetben egy labdarúgó-mérkőzésnek, legyen bár világbajnoki selejtező, normális-e, ha ilyenkor is megemelkedik az adrenalinszintünk, amikor a találkozó előtt a himnuszt hallgatjuk vagy amikor a csapatunk helyzetbe kerül, van-e értelme így egyáltalán futballmeccset, bármilyen sporteseményt rendezni?

Igen, igen és igen. Mi más is lehetne a válasz ezeken a hasábokon!? Persze csak akkor, addig és úgy, ha kölcsönös az érzelem, ha – ahogy manapság mondani szokás – működik a kémia a csapat és a szurkolótábora között. Szerencsére e téren minden a legnagyobb rendben. Szalai Ádám karácsonyi ajándékként nyilvánosságra hozott lelkesítő beszédét az Izland elleni mérkőzés előtt nem hogy három hónap alatt nem feledjük, nem fogjuk sohasem.

Marco Rossi nem csak azért hosszabbította meg a szerződését, mert hideg fejjel mérlegelve arra jutott, így jár a legjobban, hanem mert jól érzi magát nálunk, sőt, örömmel azonosul velünk.

E tekintetben egyértelműen jobban állunk, mint lengyel barátaink: azóta, hogy hivatalosan családi okok, valójában jobb ajánlat reményében 2013-ban elhagyta a Videotont, Paulo Sousának a lengyel kapitányi poszt a hatodik munkahelye.

Ma este persze nem csupán ez határozza meg a végeredményt. Hanem az, hogy a lengyelek az erősebbek. Előrébb állnak a világranglistán – ők a tizenkilencedik, mi a negyvenedikek vagyunk –, s magasabban jegyzik a játékosaikat. Ha a sakk páros mérkőzések módjára három- vagy négynaponta játszanánk velük mondjuk tíz meccset, biztosan ők nyernének többször. De 2021 tavaszán csak egyszer kell velük megmérkőznünk. Igaz – ezt Rossi is kimondta januárban –, ez az egy meccs meghatározza az összes többit, az egész sorozatot.

Nincs fáradtság, nincs elvesztett párharc, s a 14 millió magyar ma este is ott ül a képernyő előtt. Mert momentán ez az életünk.