jegyzet

2020.02.27. 06:30

Lekerül a korona?

Novák Miklós

Immár a sportélet történései­re is komoly hatással van a koronavírus. Nem tisztünk eldönteni, hogy járvány is tombol-e, vagy csak a pánik, de a végeredményt tekintve egyre megy: sorra maradnak el a sportesemények. A legfrissebb, tegnapi híren nincs is okunk meglepődni: a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség bejelentette, Szöulban biztosan nem rendezik meg március 13–15. között a rövid pályás gyorskorcsolya világbajnokságot. Hogy a hátra lévő napokban sikerül-e póthelyszínt találni, az erősen kétséges.

Lassan felsorolni is nehéz, mi minden marad el a következő hónapokban.

Két eseményt, illetve helyszínt önkényesen kiemelhetünk. A Sopron Basket női kosárlabdacsapata tegnap játszott volna az olasz Familia Schio együttesével a női Euroligában. No, nem a vírus által fokozottan érintett Veneto tartományban található Schio városában, hanem Ljubljanában. Ám a soproniak – vállalva akár a büntetést is – úgy döntöttek, oda sem utaznak el, mert nem teszik ki a játékosaikat annak, hogy fertőzött emberekkel találkozzanak.

Az Internazionale–Ludogorec labdarúgó Európa-liga-mérkőzést biztonsági okokból ma zárt kapuk mögött rendezik meg, a hét végén pedig négy olasz bajnokit is elhalasztanak Verona, Bergamo, Milánó, Torino helyszínnel, tehát az északi tartományokban.

Kínálja magát a kérdés, ha az olasz futball megbénul, ha sorra maradnak el a világesemények, ha egy (magyar) csapat már Ljubljanába sem mer elutazni, akkor mi a garancia arra, hogy nyáron megrendezik a labdarúgó Eb-t és az olimpiát Tokióban. Garancia nincs, legfeljebb remény. Az olimpiáról szólva maga Schmitt Pál korábbi MOB-elnök, NOB-tag nyilatkozta, nem zárja ki az egyéves halasztás lehetőségét.

A futball Eb-nek rosszabbak az esélyei. Több okból is. A torna június 12-én kezdődik, azaz kezdődne. Tizenkét rendező országot és huszonnégy résztvevőt érintve, de szinte az egész kontinenst megmozgatva. Európában ráadásul csak most ütötte fel a fejét a vírus, nincs szakember, aki felelősséggel ki merné jelenteni, hogy a járvány június elejéig lecseng.

Az olimpia megnyitóünnepségét másfél hónappal később, július 26-án tartják. Japán mégis csak egy sziget, és rendkívül fejlett ország. Ráadásul annyit tudunk a vírusról, hogy a meleg a legnagyobb ellensége, márpedig Tokióban júliusban és augusztusban az átlaghőmérséklet jócskán meghaladja a 25 Celsius-fokot.

Lekerül a korona a világ sporteseményeiről? Van rá okunk, hogy aggódva kövessük a híreket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!