Megtalálta

Néztük a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjét. Sopron–Szekszárd, ahogy tavaly is. Sehol egy pécsi csapat. Nekünk, pécsieknek azért ez szúrja a szemünket, a korábbi sikerek miatt ugyanis megszoktuk, hogy ott a helyünk a fináléban, hogy aranyért csatázunk.

Az erőviszonyok átalakultak. A sors átírta őket.

Ültünk egymással szemben egy kávézó előtt, sütött a tavaszi nap, szép idő volt, az emberek jókedvűen sétáltak a pécsi belvárosban. Zeljko Djokic nem volt jókedvű. Bántotta, hogy el kell mennie, amit meg is értettem. Ezer szállal kötődik Pécshez, szép sikereket ért el, Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, az Adria-ligában is bizonyított, ott volt a a PEAC-Pécs születésénél, voltak tervei, céljai. Nem csodálkoztam rajta, hogy keserű a szája íze, amiért mennie kell. Azt még nem tudta, hogy merre tart. Beszéltünk külföldről, szóba kerültek magyar ajánlatok, lehetőségek, és persze, hogy pedzegettük: egyszer úgyis visszatér. Mert pécsi.

Abban most is biztos vagyok, hogy egyszer lesz még Djokic a pécsi női kosárlabdacsapat vezetőedzője.

De amíg nem itt van, hanem Szekszárdon, az új otthonában, addig mi is szorítunk neki innen, hogy minél sikeresebbek legyenek. És persze hányszor, de hányszor felidézzük, hogy milyen volt ez a Szekszárd néhány évvel ezelőtt: ha Pécsre jött, akkor a Lauberben kapott ki, ha a Pécs ment oda, akkor a saját otthonában szenvedett vereséget. Nagy különbség volt a két együttes között. Most is van, csak másik előjellel.

Köszönhetően annak az építkezésnek, amit az utóbbi időben a klubnál véghezvittek. Ami egyrészt Djokichoz fűződik, másrészt azokhoz a vezetőkhöz, akik hittek az új vezetőedző víziójában, hogy lehet itt nagy csapatot építeni, s ennek érdekében mindent megtettek. Néhány éve lehetetlennek tűnt, hogy a Szekszárd ott legyen az első kettőben a bajnokságban és a kupában, most pedig ott van. Nem kell, nem is lehet túlragozni.

Emlékszem, azon a tavaszi beszélgetésen próbáltam lelket önteni Zeljkóba. Mondtam neki, hogy ne szomorkodj, nézz előre, és maradj ugyanolyan ambiciózus, amilyen eddig voltál, akarj ugyanannyira győzni (a feszültség okozta meccs előtti szolid rosszulléteket, mondjuk, nem kívántam neki), mert a tehetséged, a szakmai felkészültséged senki sem vitatja. Meg fog találni egy olyan munka, amelyik passzol hozzád, s ahol kiélheted magad, kiteljesedhetsz.

Szekszárdon megtalálta az a munka. Most már csak azt kívánom neki és csapatának, hogy egyrészt tartsák ezt a színvonalat, másrészt egyszer a bajnoki döntő is a javukra dőljön el. Mert megérdemlik.