jegyzet

2018.05.10. 06:30

Új generáció

Fábik Tibor

Nem mostanában volt, hanem 1979. április 30-án a délelőtti órákban, amikor televíziós közvetítés híján a fél ország a rádió mellett ült – jómagam általános iskolásként –, és hallgattuk Vass István Zoltán közvetítését a phenjani asztalitenisz-világbajnokságról, a magyar–kínai férficsapatdöntőről.

A verhetetlennek hitt ázsiaiak 5–1-es legyőzése a távoli, misztikus Észak-Koreában, ahol a 22 ezer fővel zsúfolásig megtelt csarnokban egy kis magyar turistacsoportot leszámítva mindenki az ellenfélnek szurkolt, nekünk, a sportvilág eseményei iránt már fogékony gyerekeknek olyasvalami eufóriát jelenthetett, mint elődeinknek a londoni 6:3.

Mert bizony a Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor trió is aranycsapat lett. Phenjan pedig kitörölhetetlen emlék nekem, ma is fújom a kínai csapat összeállítását is, Kuo Jao-hua, Li Csen-si, Lu Csi-vej; miközben meg nem mondanám, hogyan állt fel a riói olimpián a mieink mögött ezüstérmes német női kajak négyes.

No de vissza az asztaliteniszhez, elvégre

a múlt hét végén a svédországi Halmstadban rendezett világbajnokságról is aranyérmesen jött haza férficsapatunk.

A történet szépséghibája, hogy együttesünk az úgynevezett 2. divíziót nyerte meg, vagyis a „másodosztály” legjobbja lett, de ezért is járt arany. S ne fanyalogjunk a teljes mezőnyben elért 25. helyünk miatt, az elmúlt évtizedekben lejjebb kellett adnunk az igényeinket, aminek okai hosszabb elemzést igényelnének.

Két éve, a Kuala Lumpur-i vb-n csak a holtversenyes 33–36. helyen végeztünk, ehhez képest egy generációváltás után a mostani eredményünk komoly előrelépés, és a következő vb-n újra ott leszünk az első osztályban, a legjobb 24 között. Halmstadban pedig a Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor trió a maga szintjén szenzációsan szerepelt, együttesünk a kilenc találkozójából nyolcat megnyert, a döntőben 3–2-re verte a két top 100-as játékossal felálló irániakat is. A mieink a vb után frissített rangsorban hatalmasat léptek előre: Majoros a 194. helyről a 99.-re, Ecseki a 161.-ről, 114.-re, Szudi a 236.-ról a 154.-re.

A földkerekség legjobb kétszáz játékosa között Majoros és Szudi ugrotta a legnagyobbat, előbbi kilencvenöt, utóbbi nyolcvankét helyet. S ami igazán bizakodásra ad okot, hogy Majoros még csak 21, Ecseki és Szudi pedig 22 éves. Ha azt egyelőre nem is állíthatjuk, hogy ők is odaszögeznek majd bennünket a rádiók mellé, azért van remény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!