Él a remény!

A fiatalok több mint hetven százaléka felhagy a sporttal tizennégy éves korig, a gyerekek kilencvenkilenc és fél százaléka soha nem jut el az elit szintjére. Miért fejezik be – az iménti számoknál maradva – a futballt? Az okok között a mindenáron való győzelem, a nagy szülői nyomás, a felmenők viselkedése, jelenléte és az egymás iránti tisztelet(lenség) szerepel.

Az iménti felmérést olyan sportvezetők előtt ismertették, akik elé azzal is tükröt tartottak, hogy nem közösséget építenek, hanem csapatot üzemeltetnek. Teszik ezt az amatőr szférát erősítve úgy, mintha a pénz és az eredmény lenne a fontos. Mert miért is? Saját, jól felfogott érdekből, ha már vállalt valamit az ember, akkor azt a lehető legmagasabb szinten művelje? Igen, akár lehetne így is felelni, ha nem tudnánk, hogy az esetek többségében szinte egyszemélyes klubokról van szó, ritka kivételtől eltekintve aktivisták, értsd: érdek nélkül segítők nélkül, minden terhet egyedül cipelve.

Akadt U13-as korosztályú mérkőzés, amely alatt összeverekedtek a szülők, a rendőrök szedték szét a két tábort

– hangzik az elrettentő példa. A felelős vezető azt sem rejti véka alá, mennyire nem lehetünk elégedettek akkor, amikor a milliókból felújított öltözőhelyiségek csatatérhez hasonlítanak egy-egy mérkőzést követően. Miként az sem a víg jövendőt vetíti előre, ha az ugyancsak tetemes támogatás jóvoltából megépült játéktér szélén az a felirat figyelmeztet, hogy „A füves pályára lépni szigorúan tilos! A büntetés 100 ezer forint/fő/alkalom.”

A megoldásra, a hosszú távon fenntartható labdarúgás fejlesztésére azonban adott a recept. Az összetevők között szerepel a klubhelyiség kialakítása, a sportvezetőképzés, közösségi programok szervezése, az elérhető, nyitott létesítmények kialakítása, az önkormányzati szerepvállalás erősítése és valódi önkéntesek bevonása.

Anyagiak és teljesítmény-központúság az egyik, önzetlenség és jó érzések a másik oldalon. A pénz hatalma nem vihet el mindent és mindenkit, mert az sehová sem vezet, ha 17-18 éves fiatalok ezreseket kapnak egy-egy pályára lépésért. Nem a produkcióért, csupán a megjelenésért.

Valamit önmagáért szeretni – az a valós elkötelezettség. Minden más mesterkélt fogás. De él a remény!

A nem túl távoli környezetemben most kezdett el futballozni a tízéves gyermek. A körülötte élőknek ez természetes.

Sok sikert, kislányka!