rögbi

2019.06.06. 16:09

Ezek a lányok bármelyik fiúval felvennék a versenyt vitézségben

Az Esztergomi Vitézek női rögbicsapatai eredményes szezonon vannak túl: a felnőtt, az U16-os és az U14-es csapat is ezüstérmes lett a bajnokságban.

Kun Attila

A vitéz lányok fantasztikus eredményeket produkálnak

Forrás: beküldött

A női bajnokság első osztálya tornarendszerben zajlott, a résztvevők nyolc „minibajnokságon” vettek részt. Az Esztergomi Vitézek női csapata egy alkalommal végzett az első helyen, a további hét tornán pedig egyaránt második lett. A bajnoki címet a Medvék együttese szerezte meg, az esztergomiak pedig összesítésben a második helyen végeztek.

A vitéz lányok fantasztikus eredményeket produkálnak (Fotó: beküldött)

A Vitézek női csapata rendkívül fiatal, hiszen a keret játékosai mindössze 15-24 évesek. A csapat nagyjából másfél éve állt össze és azóta formálódik. Az esztergomi lányok a hatfordulós, nyolccsapatos Nemzetközi Regionális Női Rugby 7’s bajnokságban is indultak, ahol a 3. helyet szerezték meg. A fiatal és a sportágat komolyan vevő brigád jövőre joggal célozhatja meg a bajnoki aranyat.

A csapat tagjai: Bedő-Bélai Barbara, Elekes Bianka, Elekes Rebeka, Éles Johanna, Farkas Bea, Gyarmathy Katalin, Hajdu Réka, Horváth Kitti (csapatkapitány), Jónás Adriána, Katona Bianka, Keresztesi Hanna, Lakatos Rebeka, Lencsés Gréta, Majdanics Laura, Rocsák Enikő, Szilágyi Vivien, Tóth Rebeka, Vígh Boglárka. Edző: Bíró Gábor. A tiszteletbeli csapattag, Éles Melinda, jelenleg Angliában rögbizik.

A Vitézek U16-os csapata szintén második helyen zárta a bajnokságot. Az U14-es korosztályban a fiúk és a lányok még együtt szerepelnek, itt az esztergomiak három fiúcsapatot is megelőzve lettek másodikak. A legkisebbek között, az U10-12-es korcsoportban sem vallottak szégyent a Vitézek fiataljai, hiszen győztes meccsek sorát tudhatják maguk mögött. Ebben a korcsoportban még nem rendeznek hivatalos bajnokságot. A ráadás csak most jön, hiszen az esztergomiak a Klagenfurtban rendezendő United World Games-re készülnek, amelyet június 20-23. között tartanak. A Vitézek U15-ös és U18-as korcsoportban indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában