vízilabda

2020.02.22. 22:06

Remek játékkal szerezte meg első bajnoki győzelmét a TVSE

A bajnokságban az eddigi összes mérkőzését elveszítő TVSE azt a Debrecent fogadta, amely ugyancsak az alsóház mezőnyét „erősíti” az élvonal A-csoportjában.

K. A.

Komoly előnyt herdált el a Tatabánya

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Remekül kezdte a mérkőzést a Tatabánya, amely a két gólt szerző Kalanovics vezetésével és remek védőmunkával kétgólos előnyt szerzett az első negyed végére. A második játékrész elején jött egy hullámvölgy, a Debrecen gyorsan egyenlített, de aztán a TVSE újból magához ragadta a kezdeményezést és a nagyszünetre visszaállította a kétgólos különbséget. Mindezt úgy, hogy két kettős emberhátrányt is kivédekezett a második játékrészben.

Az első félidőben sem játszott rosszul a vendéglátó, a harmadik negyedben viszont egyenesen parádézott Zantleitner Tamás csapata. Hátul a védelem Barabás-kapussal az élen „bedeszkázta” a kaput, elől pedig potyogtak a gólok, így a záró játékrésznek több, mint megnyugtató előnnyel vághatott neki a Tatabánya. A vendégcsapat a negyedik negyedben majd' 11 és fél percnyi (!) gólcsend után tudott újra betalálni, és ugyan támadásban elkapta a fonalat a Debrecen, már semmi sem fenyegette a hazaiak magabiztos győzelmét. Még az sem, hogy Korbánt nem sokkal a mérkőzés vége előtt csere nélkül végleg kiállították, így a TVSE emberhátrányban játszotta végig az utolsó 70 másodpercet.

A remekül játszó Zantleitner-alakulat azt is elbírta, hogy védekezésben szinte állandóan emberhátrányban játszott (a találkozó végére négy játékosát veszítette el kipontozódással és kiállítással) és teljesen megérdemelt sikerével megszerezte első bajnoki győzelmét.

Így látták az edzők:

Zantleitner Tamás: – Szinte csak pozitívumokat mondhatok a csapatomról. A mérkőzés elejétől jól játszottunk, jó volt a védekezés és a kapusteljesítmény, sokat blokkoltunk és a lövéseink is hatékonyak voltak. Ezt a formát és lendületet kell továbbvinnünk a következő, Szeged elleni mérkőzésre.

Miroslav Bajin: – Mindig élmény ezzel a fiatal csapattal meccselni, de ezúttal szinte semmi sem jött össze. Sok akció- és centergólt kaptunk, és hiába tudtunk többször is lefordulni, pontatlanul lőttünk és az emberelőnyöket is rosszul használtuk ki. Szomorú vagyok, de össze kell szednünk magunkat.

Vízilabda OB I., Alapszakasz, A-csoport, férfi, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésen

Tatabányai VSE–Debreceni VSE 15-9 (3-1, 4-4, 4-0, 4-4)

Tatabánya, Buborék, 100 néző, vezette: Berki A., Homonnai D.

TVSE: Barabás – Korbán 2, Katonás 1, Márkus 1, Keresztúri 2, Kalanovics 4/1, Máthé 1. Csere: Vad, Garancsy 2, Takács K., Tóth B., Szentesi 2. Vezetőedző: Zantleitner Tamás.

DVSE: Kósik – Smitula, Macsi P. 3, Kovács G. 1, Vancsik, Fekete G. 1/1, Macsi M. 3. Csere: Tőzsér D., Telegdy, Sztefanidesz, Zsilák, Rádli 1, Nagy N., Somorjai. Vezetőedző: Miroslav Bajin.

Gól – emberelőnyből: 7/4, illetve 19/4.

Gól – kettős emberelőnyből: – illetve 2/0.

Gól – ötméteresből: 1/1, illetve 1/1.

Kipontozódott: Tóth B. (23.), Takács K. (30.), Márkus (31.).

Kiállítás végleg, csere nélkül: Korbán (31.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában