kézilabda

2019.12.29. 16:31

Bravúros volt a TAC ősze, de messze még a vége

Minden várakozást felülmúlóan szerepelt ősszel az NB I. B. Nyugati csoportjában a Tatai AC férfi kézilabdacsapata. Sibalin Jakab vezetőedzővel a szezon első felének boncolgatása mellett a jövőről is beszélgettünk.

Várvizi Tamás

– Féltávnál a második helyen állnak. Amikor nekivágtak a szezonnak, hitték volna, hogy így alakul az első tizenegy forduló?

– Konkrét helyezésben nem gondolkodtunk, de tény: esztétikailag remekül mutat a tabella. Azt azonban látni kell: szoros az állás, köztünk és a 7. helyezett Veszprém U21 között mindössze 3 pont van. A szezon hosszú még, azt is mondhatnám: a kecskéket csak este hajtják be, vagyis az számít majd, hogy záráskor hol állunk.

– Minek köszönhető a várakozáson felüli szereplés?

– Mindenekelőtt a kiváló csapategységnek. A fiatal és a rutinos, valamint a régóta itt játszók és az újak között is remek a kémia. Emellett mindenki hozzátette a magáét ehhez a szép eredményhez.

– Mi az a mérkőzés, amire a legszívesebben emlékeznek vissza és mit felejtenének el leginkább?

– A listavezető Veszprémi KKFT Felsőörs elleni győzelem adott nagy lökést, de említhetném a PLER elleni sikert is. A Szigetszentmiklós elleni hazai vereség ugyanakkor máig fájó pont. Ebbe belejátszott az is, hogy egy hosszabb szünet után játszottunk ismét, nem tudtunk kellően felpörögni.

– Kik azok, akikkel különösen elégedett lehetett ősszel?

– Ahogy már korábban is említettem, mindenki beletett valamit ebbe a második helybe. Külön is ki kell emelni azonban Harsányi Gergely, Iváncsik Tamás, valamint a kapusaink, Deményi Xavér és Koczka Dávid teljesítményét is.

– Hogyan alakul a további hetek menetrendje?

– December huszadikától pihenőt kapott a csapat, a közös munka pedig január 6-án, hétfőn kezdődik majd. Terveink szerint több edzőmérkőzést is játszunk majd, az első bajnokinkat pedig február 16-án, vasárnap vívjuk hazai pályán, a Telekom Veszprém U21-es csapata ellen.

– Játsszunk el a gondolattal: tegyük fel, hogy még egy helyet sikerül előrelépniük tavasszal, és megnyerik a másodosztály Nyugati csoportjának küzdelmeit. Ez azzal jár, hogy kivívják az élvonalbeli tagságot...

– Ez egyelőre meglehetősen teoretikus, nem is gondolkodunk erről. A célunk továbbra is a lehető legjobb szereplés. A kecskékről pedig már beszéltem.

Íme, a számok nyelvén az ősz

A Tatai AC az őszi idényben tizenegy bajnoki mérkőzést játszott, ezek közül nyolcat megnyert és hármat elveszített, 301 gólt dobott és 267-et kapott. 16 pontjával három egységgel áll a listavezető Veszprémi KKFT Felsőörs mögött. Ami a házi góllövőlistát illeti, a két rutinos játékos, Harsányi Gergely és Iváncsik Tamás áll az élen, előbbi 55, utóbbi pedig 54 gólt szerzett. Győrffi Márió és Schekk András egyaránt 46-szor volt eredményes. Némileg csak a SZESE Győr elleni Magyar Kupa-kiesés a fájó, a kisalföldiek ellen 34-25-ös vereséggel búcsúztak a sorozattól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában