nemzeti vágta

2019.10.18. 11:40

Szombaton kezdődik a lovas seregszemle

Az esemény az elmúlt 12 évben a vidék és a város ünnepévé nőtte ki magát – fogalmazott Szotyori Nagy Kristóf, a rendezvény versenyigazgatója.

Idén a korábbi évekhez képest egy hónappal később, október 19-én és 20-án rendezik meg a lovas versenysorozatot a fővárosi Hősök tere körül felállított különleges pályán.

„A Nemzeti Vágta meg tudja szólítani azt a kört, amely nem szerepel a lósport élvonalában, itt viszont esélyt kap arra, hogy az ország egyik legszebb terén lovagoljon és képviselje saját települését, ezáltal részesévé válhat a lovas világnak”

- emelte ki Szotyori Nagy Kristóf az M1 csatorna pénteki műsorában.

Idén is 72 magyarországi és határon túli település lovasa kvalifikálta magát a versenyre.

A programsorozat szombaton délben az ünnepélyes megnyitóval, koszorúzással, majd a versenyzők fogadalomtételével kezdődik. Ezt követi a 12 előfutam, melyek között a fogatvágta előfutamait, a kishuszár vágta két elődöntőjét, valamint különböző bemutatókat láthat a közönség. Idén először a kutyák is szerepet kapnak:

komondor- és kuvaszfelvonulást is rendeznek.

Este a Pusztát elevenítik meg a főváros közepén a hortobágyi ménes körbehajtásával a pályán.

Vasárnap korábban, 10 órakor kezdődnek a megmérettetések. Lesz gyerekek számára ügyességi verseny, megrendezik a középdöntőket, a kocsitoló versenyt, a 12 ország részvételével zajló nemzetközi futamot, majd kora este a döntőt, melyet az M1 televízió élőben közvetít – mondta el a versenyigazgató.

A futamok közötti bemutatókon láthatóak lesznek többek között a Győri Ördöglovasok, a lovas íjászok, a pusztaötös és történelmi lovas felvonulás is.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!