JEGYZET

2017.12.19. 06:30

Szimbolikus döntés

Fábik Tibor

„Az 1992-es olimpián is fehér zászló alatt versenyeztünk, és az ott szerzett érmeink emiatt kevesebbet jelentettek az orosz embereknek?” – tette fel a kérdést Alekszandr Karelin az Orosz Olimpiai Bizottság közgyűlésén, amelyen egyhangúlag úgy döntöttek, hogy akik mehetnek, azok mennek is a phjongcshangi téli olimpiára.

A helyzet persze most egészen más,

mint a barcelonai játékokon volt, amikor a Szovjetunió felbomlását követő zűrzavaros időszakban a legendás birkózó is a Független Államok Közössége (FÁK) versenyzőjeként nyerte második olimpiai aranyát. Akkoriban nem nagyon lehetett volna más megoldást találni, és ez nem vethető össze azzal, hogy most az állami szintű doppingolással vádolt oroszok Phjongcshangban csak semlegesként indulhatnak, a győzteseiknek az olimpiai himnuszt játsszák le, és az olimpiai zászlót húzzák fel az árbócra. Akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták és korábban sem sértették meg a doppingszabályzatot, továbbá részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel indulhatnak, ennek a jelzésnek kell szerepelnie az öltözékükön is.

A mai orosz sportolók közül éppenséggel a síugró Irina Avvakumova is úgy foglalt állást, hogy nem a zászló és a himnusz a legfontosabb, hanem a haza – utóbbi szót nagy betűkkel írta ki a közösségi oldalára kitett szösszenetében –, ám a szimbólumai minden nemzetnek mégiscsak roppant fontosnak. Az egykor a fél világot uraló orosz medvét pedig különösen érzékenyen érinti, ha elveszik tőle. Így nem meglepő, hogy Oroszországban jó néhányan vannak azon az állásponton, a kollektív büntetés olyan szintű megalázás, hogy emiatt bojkottálni kellene az olimpiát. Ám amint arra Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, helyettes házelnök a parlament alsóházában rámutatott, a bojkottal hosszú időre kiírnák magukat az olimpiai mozgalomból. S hozzátette: Oroszország ellenségei éppen ezt szeretnék.

Afelől persze ne legyenek kétségeink, hogy a döntést valójában Vlagyimir Putyin hozta meg bölcs előrelátással, miszerint elmennek Phjongcshangba, és az is nyilvánvaló, hogy a történtek jóval túlmutatnak a sport keretein. Miként az is egyértelmű, hogy Oroszországban bizony doppingolnak, de ne legyünk álszentek: hol nem? A magányos elkövetők meséjében pedig már régen nem hiszünk. S amikor lépten-nyomon tapasztaljuk, precíz fogaskerekek mozgatják a világunkat, eltöprenghetünk: vajon akkor is így bűnhődnének az oroszok, ha nem szállják meg a Krímet?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!