Ember… feletti

Nem csinálnám Suhajda Szilárd után azt, amit tett. Sem erőm, sem tüdőm, sem ekkora kitartásom nincs hozzá. És most nem csak arról beszélek, hogy ő az első magyar, aki felért a világ legveszélyesebb nyolcezresének tartott K2-re, leküzdve 8661 métert. Hanem arról is, hogy ez az emberfeletti teljesítmény már hónapokkal, sőt, évekkel ezelőtt elkezdődött. Még az esztergomi főiskola előtt, akkor Szilárd már javában túrázott.

Emlékszem, 1-2 évvel jártam alatta, és sokan irigyeltük, hogy ösztöndíjjal fél évet Skóciában tanulhatott. Neki az mégis sokkal többről szólt, mint új élethelyzetről és külföldi tapasztalatgyűjtésről. A Skót-felföld magával ragadta, és végzős főiskolásként megmászta Mont Blanc-t is. Mondhatjuk, bő másfél évtizede van ennek a még most is csak harmincas fiatalembernek abban, amit most véghezvitt. Az elmúlt háromnegyed-egy év pedig már tényleg a K2-ről szólt. Versenysportolókat megszégyenítő edzésterv, edzőtáborozások vezettek idáig.

Közben apaként, férjként is helytállt, családja biztos támaszt adott neki ahhoz a nagy feladathoz, amelyet ő választott magának: elérni az emberfelettit, egy olyan világban helytállni, amely nem a barátságosságáról híres.

Nem véletlenül nevezik a K2-t a világ legveszélyesebb nyolcezresének. Több kell oda, mint hegyet mászni. És ezt Suhajda Szilárd teljesítette. Ezért emberfeletti, amit elért. És nemcsak a hegyen.