2020. 10. 13. 06:30 | [email protected]

Így, huszonöt évente rádöbbenek, hogy milyen nagyon sok barátom van. Persze, szerencsére egyébként sincs kevés, akikkel tartjuk a napi, heti kapcsolatot, de amint a Ferencváros bejut a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, elfeledett ismerősök tömege kerül elő. Folyamatosan csörög a telefonom, a túloldalon egy hajdani iskola-, munka-, csapat- vagy játszótárs, és kezdődik a kissé kényszeredett, kedélyesnek szánt beszélgetés: mi újság, hogy vannak a gyerekek, nahát, így megnőttek már, bezzeg amikor még mi fociztunk, gombfociztunk, vagy éppen belejavítottunk a már leadott dolgozatba a fizika szertárban. Rég volt, a fele igaz se volt, nem úgy, nem velem történt, de úgyse számít, ez csak a felvezetés, hamarosan következik a lényeg. Tudnék-e két, három, négy, akárhány jegyet szerezni a Fradi BL-meccsére? Természetesen nem ingyen, bár olyan próbálkozó is akad, aki szerint ez azért nem olyan természetes, és óvatosan megjegyzi: ha kell, fizet is. Minősített eset, amikor az egykori cimbora nem is a Ferencvárosra kíváncsi, hanem azzal akar (meg)hatni, hogy a Barca vagy a Juve a fiacskája kedvence; akkor kérjetek onnan jegyet, mondanám legszívesebben, de inkább hallgatok, hárítok.

Ilyenkor derül ki igazán, hogy alapszükséglet a Puskás Aréna.

Elsősorban nyilván a jövő nyári Európa-bajnokság vagy egy kontinentális kupadöntő ígérte miatt, de most aktuálisan azért, mert a járványügyi korlátozások folyományaként a Groupamába hatezren se férnének be. Messiért vagy Cristiano Ronaldóért pedig némelyek meg is ostromolnák a Fradi otthonát.

Mint tizenegy-két éve, a Debrecen fénykorában az Oláh Gábor utcai pályát, a „Loki” BL-selejtezőin. Arról a „létesítményről” mindent elmond, hogy az edzésre érkező ellenfelek általában nem hitték el, hogy ott rendezik a másnapi mérkőzést, ezért követelték, hogy vigyék őket a valódi helyszínre.

Mindezek miatt, meg úgy egyébként is, eleve téves az a kérdésfeltevés, hogy kellenek-e stadionok. Ehelyett, illetve ezt megelőzően, az döntendő el, kell-e élfutball. Ha nem, nincs szükség stadionra se. De ha igen – és a jelek erősen erre utalnak –, akkor bizony van.

Mint ahogyan a színjátszáshoz is elengedhetetlen a méltó színház. Mert bár raktárépületben is elő lehet adni a Hamletet, de az jelentősen csökkenti az élvezeti értéket.

A Barcelonát vagy a Juventust is futballszentélyben illendő fogadni. Sőt, egy Puskás Aréna kijár a magyar labdarúgásnak is.

Címkék

Hozzászólások