2019. 09. 18. 06:30 | [email protected]

Két perc. Hogy ez mire elegendő? A reklámszöveg azzal csalogat, miként lehet ennyi idő alatt ötezer forinttal csökkenteni a havi rezsit. A másik píár-fogás felvilágosít arról, melyik az a szuper alvási trükk, amely 120 másodperc alatt garantáltan az álmok birodalmába repíti a halandót. Hozzáteszik: az általuk kínált technika jóvoltából véget lehet vetni a forgolódós éjszakáknak. Nosza hát!

Két perces kiállítás a kézilabda gyakran használt büntető ideje, mint ahogy ugyanennyi összeállítani egy sült csirkét nyári kivitelben, paradicsommal sütve. A zene világában Rúzsa Magdi dalban mondja el, hogy „Két percre a szívem megállt, átléptem a Menny kapuját”. És a többi, és a többi…

A cseppet sem jelentéktelen időtényezőt esetünkben felülírja a további gondolkodásra késztető szabályértelmezés, és az előírások alkalmazása. Mert ugye, a regulák értünk, mindannyiunkért születtek, ezek figyelmen kívül hagyása egyenértékű a keretek nélküli látszólagos szabadsággal, ami megfelelője a teljes fejetlenségnek.

A szabályok betartása elemi kötelesség, legyen szó bármelyik sportágról,

és ez nemcsak az ellenfél érdeke, hanem a magunké is. A konkrét példa előhozása mégis árnyalja az elsőre talán egyszerűnek tűnő rendeletet. Kis hazánkban akad ugyanis olyan versenykiírás, amelynek idevonatkozó rendelkezése szerint a felnőtt labdarúgó-mérkőzések teljes játékidejében lennie kell a pályán legalább egy 1997. január 1-jén vagy az után született játékosnak. Ez ugye alapesetben 90 percet jelent, plusz néhány minutum a hosszabbítással együtt.

Vagyis az a csapat, amelyik – esetünkben két perc idejére – elmulaszt játszatni fiatalt, vét a szabály ellen. Az óvás jogosan következhet, még ha ez idő alatt nem dőlt el semmi, „csupán” alapot adott arra, hogy beadvány menjen a versenybizottsághoz.

Borítékolhatóan sokszor két percre lesz szükség annak eldöntésére, hogy az óvást benyújtónak (a pályán amúgy vesztesnek) adnak-e igazat, vagy a hibát elkövetett (a rangadón idegenben győztes) csapat megússza a legnagyobb érvágást, értsd: nem veszik el tőle a játéktéren megszerzett pontokat.

Jogi szempontból lehet, hogy nagyon „sima” az ügy, mindössze meg kell nézni az alkalmazandó passzust. Minden más tekintetben viszont nagyon rázós, több kérdést is felvető a téma, amelyben „szuper megoldás” nem létezik.

A tanulság viszont örök érvényű: a figyelmetlenségnek ára van.

Hozzászólások