Hallgassa élőben!
2018. 07. 19. 06:30 | [email protected]

Remélem, csak a tolmács a ludas. Pontatlanul fordítja a szavait, mondandójának az árnyalatai talán nem jönnek át, és csak ezért fordul elő már többedszerre, hogy nem értem Marko Nikolicsot. A Mol Vidi FC szerb vezetőedzője a hazájában a Partizan Beogradnál és az utóbbi egy évben Székesfehérvárott is bebizonyította, érti a szakmáját, érvként talán elég a májusban szerzett bajnoki címet felemlegetni, de olykor mond olyat, amitől felszalad a szemöldököm.

Néhány hónapja például azzal magyarázott néhány gyengébbre sikerült meccset, hogy a sűrű program kissé kimeríti a játékosokat. Az akkor még Videoton néven futó csapat augusztus végén már elbúcsúzott a nemzetközi porondtól, novemberben a másodosztályú Vác kipottyantotta – szégyenszemre – a Magyar Kupából, a Ligakupa már megszűnt, maradt a bajnokság – mi a sűrű abban, hogy hétvégente le kell játszani egy meccset? Ráadásul a fehérváriak keretében igazán volt és van is kiket rotálni, olykor válogatott futballisták szorulnak le még a kispadról is, tehát ez a kifogás egész egyszerűen értelmezhetetlen volt.

Most pedig itt volt kedden este a Bajnokok Ligája-selejtező. Ezen a világhírtől végtelenül messze álló luxemburgi Dudelange ellen az idegenben elért kissé kínos 1-1 után kellett volna hazai pályán simán nyerni és továbbjutni, végül ez nyögvenyelősen és óriási szerencsével sikerült. Ide jutottunk: a válogatott már kikapott Luxemburgtól, a Dudelange pedig saját magát és a balsorsot kárhoztathatja, mert nem verte ki a magyar bajnokot… Erre így reagált Marko Nikolics:

„Valamiféle nyomás van a csapaton,

nagyok az elvárások. (…) Mi voltunk az esélyesek, ezt rosszul kezelte a csapat. Ez a következő körben megfordul, a Ludogorec az egyértelmű esélyes, bízom benne, hogy addig rendeződik ez a helyzet a fejekben.”

Tehát: egy nem zöldfülűekből, hanem harcedzett, néhány nemzetközi szinten is jegyzett, valamint sokszoros válogatott professzionális futballistákból álló csapat csaknem képtelen volt megbirkózni az esélyesség terhével a luxemburgi bajnok ellen – ennek hol van az értelme? Ám attól tartok, a szerb edző mégiscsak tudja, mit beszél, alighanem úgy van, ahogy mondja, és ez a legrosszabb verzió, ez az, ami végképp érthetetlen és elfogadhatatlan.

Pátkai Máté, a csapat középpályása mindezt megtoldotta az M4 Sport kamerája előtt: „A labdával nemigen tudtunk mit kezdeni.” Még egyszer: a magyar bajnok játszott. A luxemburgival.

Hozzászólások