20°
29°
15°

A címvédő csehek szabadkártyát kaptak a budapesti tornára

A címvédő Csehország szabadkártyát kapott a női tenisz Fed Kupa jövő áprilisi, budapesti döntőjére.

A nemzetközi szövetség (ITF) szerdai közleménye emlékeztet arra, hogy a 11-szeres győztes csehek mellett a novemberi döntő két résztvevője, az ausztrál és a francia csapat, valamint a házigazda jogán a magyar válogatott is biztosan pályára lép a fináléban április 14-étől 19-éig.

A további nyolc hely a selejtezőkön talál gazdára február 7-én és 8-án. A jövő szerdán sorra kerülő sorsolást az Egyesült Államok, Fehéroroszország, Románia, Németország, Spanyolország, Svájc, Belgium és Nagy-Britannia kiemeltként, Lettország, Kanada, Japán, Szlovákia, Oroszország, Kazahsztán, Brazília és Hollandia pedig nem kiemeltként várja.

Az ITF június végén jelentette be, hogy Magyarország rendezheti meg az átszervezés alatt álló Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben.

Eddig a finálét két csapat vívta, és valamelyik döntős volt a házigazda, a jövő évtől azonban egy helyszínen, egy hét alatt, a legjobb 12 válogatott részvételével rendezik meg az eseményt. Négy háromcsapatos csoportot alakítanak ki, a csoportok győztesei továbbjutnak, két elődöntőt játszanak, majd a nyertesek a fináléban küzdenek meg. Mindez azt jelenti, hogy egy hét alatt 45 mérkőzést játszanak le, a rendező ország csapata pedig alanyi jogon vesz részt a tornán.

Budapesten 2020-ban és 2021-ben a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont a döntőnek, edzésre a BOK Csarnokban lesz lehetőség, 2022-ben pedig az új, 20 ezer férőhelyes multifunkcionális sportcsarnokban kerül sor a tornára.

A Fed Kupa története során Magyarország kétszer, 1963-ban és 1985-ben játszott negyeddöntőt. A legtöbb győzelmet eddig az Egyesült Államok (18), a címvédő Csehország (11) és Ausztrália (10) szerezte.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Az egyik legmenőbb
Immár a The Rolling Stones nevét viseli egy elgurult kő a Marson
Kajak-kenu-vb / 12 perce
Kiss Péteré az első magyar arany a Maty-éren
A sportoló ezzel paralimpiai kvótát szerzett az integrált paraverseny KL1-es kategóriájában.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jancsó Dzsenifer Dominika 13 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 27-én, kedden, 15 órakor lesz a baji temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Ottlakánné Simon Magdolna 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 23-án, pénteken, 13 órakor lesz Szárligeten, az új temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Rezső Gyula volt tatai lakos 65 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 26-án, hétfőn, 15 óra 30 perckor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pénzes Józsefné Kiss Mária életének 89. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 23-án, pénteken (holnap), 15 óra 30 perckor lesz a szőnyi református temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vass Sándorné Lunczer Ágnes életének 67. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 24-én, szombaton, 11 órakor lesz a baji temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Brigitta életének 48. évében hosszan tartó betegség után Ausztriában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 24-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen Kámán Antal halálának 20. évfordulóján. Kálmán és barátai
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy István a volt Brikettgyár dolgozója 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Jánosné Balog Margit 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a szőnyi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet és az emlékezés." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa és nagyapa Orlovits Tamás 67 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán, 16 órakor a kecskédi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett halottunkat utolsó útjára elkísérik, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik Édesanyám Dr. Ferenczy Miklósné Schiffbeck Piroska temetésén részt vettek és utolsó útjára a komáromi köztemetőben 2019. augusztus 15-én szeretettel elkísérték, valamint azoknak a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak is, akik együttérzésükről a távollétükben is biztosítottak. Dr. Ferenczy Péter
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Udvardi Iván János 76 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 21-én, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Kálmán nagytagyospusztai lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 22-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a környei temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vida Andrásné Kozma Julianna 78 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. augusztus 17-én, szombaton, 15 órakor lesz a bokodi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy Elek Sándor 70 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának tiszteletben tartásával szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra Tatán, a Környei úti temetőben, a családi sírban. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Lászlóné Benke Julianna, tóvárosi lakos 80 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, pénteken, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Béláné Tata Városgazda nyugdíjas munkatársa 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 17-én, szombaton, 16 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Ma 19 éve, hogy elmentél. Nem halljuk a hangod, nem látjuk az arcod. Hiába szólítunk azt te már nem hallod. Hiányzik egy érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, ami körül ölelt téged. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni. Hazudni a szívnek, hogy ne tudjon úgy fájni." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Lippai István halálának évfordulóján. Szerető felesége és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Decsi Mihály a Környei Mezőgazdasági Kombinát volt dolgozója 77 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, pénteken, 13 órakor lesz a környei református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Törös Mihály okl. gépészmérnök és hegesztő szakmérnök 69 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindenkinek, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
színes programok / 19 perce
Ötállomásos erdélyi turnéra indul Mahó Andrea
bikesafe / 19 perce
Ezt minden biciklisenek meg kell tenni, hogy biztonságban tudja járművét
Kemma.hu
tájékoztatás / 22 perce
Feltünteti a határon túli állomásneveket a MÁV magyarul is
Csak önnek, csak most / 27 perce
Drágaszágom! Rendelhető milliárdosoknak az új iPhone
Gombafertőzés / 39 perce
A kirándulókra is veszélyt jelenthetnek a beteg kőrisfák a hazai erdőkben
Fábos Erika
Ekkorát itt még nem fogtak / 49 perce
Elképesztő méretű pontyot akasztottak a pusztaszentlászlói tavon