Presztízs+pénz=BL

2017.09.11. 13:29

Nagyon sok jutalom jár a sikerért

A trófea elnyerésével járó presztízs mellett rengeteg pénz is a tétje a labdarúgó Bajnokok Ligája kedden kezdődő főtáblás szakaszának, a győztes akár 50 millió euró felett kereshet.

Az a 32 együttes, amely felkerült a főtáblára, már ezért 12,7 millió eurót (3,9 milliárd forint) kasszírozott. Azok a csapatok, amelyek továbbjutnak a csoportból a nyolcaddöntőbe, újabb hatmillió euróra (1,8 milliárd forint) számíthatnak.

A további fordulók közül a negyeddöntőbe jutás 6,5 millió eurót (2 milliárd forint), az elődöntős szereplés 7,5 millió eurót (2,3 milliárd forint) ér, a döntő vesztese 11 millió euróval (3,4 milliárd forint) gazdagodik, a végső győztes pedig 15,5 millió eurót (4,7 milliárd forint) kap még az európai szövetségtől (UEFA).

A kontinentális szervezet összesen 1,3 milliárd eurót (közel 40 milliárd forint) oszt ki a BL-résztvevő csapatok között, amelyek a csoportkörben további bónuszokra tehetnek szert: minden egyes győzelem 1,5 millió eurót (460 millió forint) jelent, míg a döntetlenért 500 ezer euró (153 millió forint) jár.

Mindez azt jelenti, hogy egy együttes a pályán mutatott teljesítményével maximálisan (százszázalékos csoportkör, plusz végső győzelem) 57,2 millió eurót (17,5 milliárd forint) kereshet a Bajnokok Ligájával.

A fenti összeget az UEFA kiegészíti az 507 millió eurós (155,3 milliárd forint) úgynevezett kereskedelmi alapból, amelyből attól függően kapnak a csapatok, mekkora a televíziós reklámértékük. Ennek pontos összegét a sorozat zárása után határozza meg a szervezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!