ez volt 2019

2019.12.31. 11:30

A tatabányai edzőtermi lánykérésnél nem volt romantikusabb sporthír

Összegyűjtöttük a 10 legnépszerűbb sporthírt 2019-ből. A listán Esztergályos Patrik tarolt, de a romantika is helyet kapott az olvasók szívében.

Kemma.hu

Fotó: Ágnes Márovicsné Békési

2019-es visszatekintő cikksorozatunkban ezúttal azt mutatjuk meg, mely sporthírek mozgatták meg olvasóinkat leginkább.

  • A világtörténelmet író Szőnyi Ferencre voltatok a legbüszkébbek, ezek után nem meglepő, hogy hozzá kapcsolódik a legolvasottabb sportcikkünk is, több mint 23 ezer olvasóval Mexikóban ugyanis olyat vitt végbe, amit ember még soha: másodjára is teljesítette a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló hússzoros ironmant.
  • Tata ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrözőjéhez, Esztergályos Patrikot kötődik második legnépszerűbb sportcikkünk, amelyben arról számolt be, hogy az Exatlon szuperdöntőjének csavarjára nem számított sem ő, sem a későbbi győztes, Huszti Kata sem.
  • 13 ezer olvasót hatott meg, ahogy a felvidéki énekesnő, Korpás Éva énekelte a Nélküled című dalt. S hogy ennek mi a sporthoz? Hát az, hogy a dunaszerdahelyi focicsapat és az Ismerős Arcok slágere összefonódott az évek alatt, és ezt a hagyományt folytatta az énekesnő márciusban.
  • A Royal Yacht Club egyik törzsvendége fogott ki egy 216 centis szürke harcsát a Dunából áprilisban. A nem mindennapi fogásra több mint 10 ezren csodálkoztak rá.
  • Augusztusban mutattuk be Csapó Dorinát, akinek alakját a nála húsz évvel fiatalabbak is megirigyelhetik. A negyvenes éveiben járó sportmodell fitneszedző elárulta, hogy a mozgás mellett, a helyes táplálkozás és a család is kell ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Tanácsait portálunkon majd' 7 ezer emberrel osztotta meg, ennyien olvasták ugyanis a róla szóló cikkünket.
  • Újabb ismerős a listán, hiszen a focirajongó husky, aki miatt kellett leállítani a Magyar kupa meccset augusztusban, a legjobb állati sztorik listájára is felkerült. 6200-an mosolyogták meg, ahogy kicipelteti magát a pályáról a Sárisáp-Esztergom találkozón.
  • Azt, hogy Esztergályos Patrik milyen népszerű lett 2019-ben, jól mutatja, hogy egy 2017-es cikk is a legolvasottabb 10 közé került 2019-ben. Ebben őt, és szintén sportoló, cselgáncsozó öccsét, Mátét mutattuk be, és a Google-ben Patrikra rákeresve több mint 5 ezren kattintottak rá a cikkre, de a megosztásokkal együtt több mint 6100-an olvasták azt.
  • Talán már meg sem lepődtök, de a lista nyolcadik helyén is Esztergályos Patrik, pontosabban az egyik, róla szóló exatlonos cikkünk állt. Patrik legfontosabb volt az utolsó a TV2 sport viadalában, és az olvasottsági statisztika szerint több mint 6100-an izgultak a tatai sportolóért.
  • „Örömmel jelentem, hogy a 2019-es Eseményhorizont K2 Expedíciót sikerre vittük, itt vagyok a K2 csúcsán” – jelentkezett be a volt esztergomi főiskolás hegymászó, Suhajda Szilárd a 8611 méter magas hegyről júliusban, ezzel pedig listánk 9. helyére is felért, majd' hatezren olvasták ugyanis az üzenetét.
  • Listánk tizedik helyére egy igazán romantikus sporthír került: elsőként számoltunk be róla, hogy az edzőteremben kérte meg szerelme kezét a tatabányai edző, Somhegyi Attila. Boldogságukban 4600-an osztoztak a Kemma.hu.n.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában