forma-1

2018.11.21. 13:00

Kubica visszatér a legnagyobbak közé

A motorsport.com szakportál szerdai értesülései szerint jövőre a Williams csapatában tér vissza a Forma-1-be a lengyel Robert Kubica, aki a 2011 februárjában elszenvedett ralibalesete óta nem állt rajthoz az elitkategóriában.

KUBICA Robert (pol), Williams F1 Mercedes FW41, portrait during the 2018 Formula One World Championship, Grand Prix of England from july 5 to 8, in Silverstone, Great Britain - Photo DPPI

Fotó: DPPI

Az istálló állítólag már meg is kötötte a megállapodást a 33 éves versenyzővel, akinek visszatérését csütörtökön jelentik majd be a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj helyszínén.

A krakkói születésű Kubica 2006-ban mutatkozott be az F1-ben, és 2010 év végéig 76 futamon indult, 12-szer állt dobogón, egyetlen győzelmét pedig a 2008-as Kanadai Nagydíjon aratta. A lengyel pilóta 2010-ben már a Renault-nál versenyzett, és ott kezdte volna meg a 2011-es idényt is, ám februárban egy olasz ralin balesetet szenvedett, és jobb keze súlyosan megsérült. Tizenegy hétig volt kórházban, aztán felépülését követően ismét versenyezni kezdett: 2013-2016 között a rali-vb-n indult, időközben pedig Formula-E, illetve GP3-as autókat tesztelt.

Kubica tavaly már több alkalommal tesztelt Forma-1-es versenyautót is, idén pedig a Williams teszt- és tartalékpilótája volt.

Borítókép: AFP / DPPI / DPPI Media

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!