tehetségek

2020.06.17. 12:30

Közel száz fiatal sportolót támogat idén is a MOL Alapítvány

Összesen 32 millió forint értékben támogatják a fiatalokat, köztük az ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó Rabb Krisztiánt és a triatlonosok nagy reménységét, Kropkó Mártát.

A magyar olaj- és gázipari cég közleményében kiemelte: tehetségtámogató programjának márciusban meghirdetett sport pályázatára a 10-18 évesek kategóriájában 378 pályázat érkezett be, ebből 85 pályázatot támogat az alapítvány – köztük három páros versenyzőt -, összesen 27 millió forint értékben. A 18-23 év közöttiek klasszis kategóriájában 30 pályázati anyag érkezett, a kuratórium kilenc fő kérelmét díjazta, összesen ötmillió forint értékben.

A támogatottak a gyorskorcsolya, kajak, öttusa, sportlövészet, tenisz, triatlon, vívás és vitorlázás sportágakat képviselik.

Utóbbi sportolók már esélyesek a tokiói olimpián való részvételre, köztük van többek között a kajakos Kopasz Bálint, aki tavaly 22 évesen felnőtt világbajnok lett K-1 1000 méteren.

A támogatottak 37 százaléka budapesti, 63 százaléka vidéki sportegyesületnél sportol, és 47 különböző sportágat képviselnek.

A nyertes pályázók egynegyede a 10-14 éves korosztályból kerül ki.

Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az alapítvány jószolgálati nagykövete, a tehetség-támogató program zsűritagja elmondta: ahogy az elmúlt években, úgy idén is kihívás volt értékelni a pályázatokat, hiszen számtalan tehetséges, nagy lehetőségek előtt álló és már most is eredményes sportoló versengett a támogatásért.

„Nagy öröm számomra, hogy seregnyi sportágban rejlenek Magyarország aranytartalékai.

A hagyományosan eredményes olimpiai sportágak mellett nyertes pályázatok születtek thai-bokszban, jiu-jitsuban és falmászásban is. Vannak olyan sportolók, akiknek évek óta követem a fejlődését, közéjük tartozik Rabb Krisztián, és vannak olyanok, akiknek ezután fogom fokozott figyelemmel követni a pályafutását” – mondta.

A program elsősorban általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget.

Az útiköltség-térítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez.

A koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok miatt ebben az évben közel 50 százalékkal esett vissza a pályázati kedv. Mivel azonban a támogatási keret nagyságrendje nem változott, így idén is a tavalyihoz hasonló létszámban nyerhettek támogatást.

A pályázatok három körös elbíráláson mentek keresztül, a végső döntést az alapítvány kuratóriuma hozta meg egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, ha magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!