kézilabda

2019.03.07. 14:04

Kimaradt ziccerek okozták a dorogi kézisek vesztét

Rettentően fontos mérkőzés várt a dorogi kézilabdásokra, akik hazai környezetben fogadták a Gárdony-Pázmány NKK csapatát.

W. P.

Jól kezdték a találkozót a dorogiak

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A Dorogi ESE kézisei jól kezdték a találkozót, az első 10 percben gyors játékukkal sikerült meglepni az ellenfelüket. A határozott, dinamikus támadójátékhoz némileg ingatag védelem párosult, amelyet a Gárdony könyörtelenül kihasznált. 6-5-ös vezetésnél egy sajnálatos ötperces dorogi rövidzárlat következett, majd 6-9-nél hazai időkérés következett, amely után sikerült stabilizálni a Dorog védekezésbeli játékát. A rengeteg hiba ellenére fej fej mellett haladt mindkét alakulat, majd ezt követően a félidő utolsó harmadában kimaradtak a ziccerek, büntetőt is hibáztak, így háromgólos vendégvezetésnél fordultak a csapatok.

Jól kezdték a találkozót a dorogiak (Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra)

A második játékrészben továbbra is rengeteg hibával játszottak a hazai hölgyek, ami elsősorban a helyzetek kihasználásának minőségében mutatkozott meg. 22-23-nál, egygólos hátránynál már érezhető volt, hogy a vendégek elfáradtak, és bár csak egy találat volt a különbség a két csapat között, végül a kihagyott ziccerek és a kapkodás eredményeként négygólos vereséget szenvedett a Dorog.

Bona Gergő: Amennyire lehetett, felkészültünk erre a mérkőzésre, és úgy érzem, ez látható is volt. Sajnos védekezésben és támadásban is rengeteg hibával játszottunk, ezért nem sikerült megszereznünk a győzelmet.

Női Kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 14. Forduló

Dorogi ESE–Gárdony-Pázmánd NKK 28-32 (13-16)

Dorog, Városi Sportcsarnok, 120 néző, vezette: Marton Zs., Szabó E.

Dorog: Stadler (kapus) – Előd 1, Forgács K. 3, Szabó J. 4, Blazsek 4, Szabó D. 1, Horváth 2. Cserék: Bozsó (kapus) – Imrei 6, Sárosi 5, Kiss-Törőcsik 1, Takács 1, Szűcs, Kemenczik, Markos, Uresch. Edző: Bona Gergő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában